Ugrás a tartalomra
A varrásban nem csak a mesterségbeli tudás a lényeges. Meg kell hallani, mit mond az anyag, és az is, aki hordja.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem csak azt kell tudni, mit mondjunk, de legalább annyira fontos az is, hogy tudjuk, mit hallgassunk el.
Fredrik Backman
-
Bármilyen gyorsan is ír valaki, figyelembe kell vennie, hogy az írás egy kommunikációs eszköz: nem elég leírni valamit, el is kell tudni olvasni azt.
-
Ha tudod, hogyan kell szőni, ne pazarold a fonalat. Ha tudod, hogyan kell beszélni, ne pazarold a szavakat.
-
Csak akkor kell tanácsot adnunk, ha társunk ezt kéri tőlünk, de akkor sem lekezelően. A legtöbb embernek fogalma sincs, mit jelent mások meghallgatása. Sokkal eredményesebbek vagyunk a gondolkodásban és a beszédben. A hallgatás mûvészetének elsajátítása éppoly nehéz lehet, mint egy idegen nyelv megtanulása, de megéri a fáradságot.
Gary Chapman
-
Beszélni és hallgatni tudni kell.
Krisztina svéd királynő
-
Nem szabad, hogy pusztán a szavak elvonják a figyelmünket a lényegről. Nem csak meg kell hallgatnunk, amit mások mondanak, érzelmeik irányába is empátiával kell fordulnunk.
Shunmyo Masuno
-
Nemcsak néznünk kell, de látnunk is, s nemcsak hallgatnunk, de meghallanunk is.
Konsztantyin Pausztovszkij
-
Nem beszélni kell, hanem az a fontos, hogy a mû hasson. Hatni pedig arra képes, aki oda akar és tud figyelni, és hajlandó belemenni. Attól, hogy mûvészként interpretálom a saját munkámat, csak leszûkítem az amúgy határtalan interpretációs teret.
-
Meg kell tanulnod hallgatni, mert a hallgatás mindennél többet ér. A helyes hallgatás egyben helyes beszéd.
-
Nem csak a mester módszere a meghatározó, a tanítvány kapcsolódási készsége éppúgy szükséges egy jó munkakapcsolathoz.
Kabdebó Lóránt