Ugrás a tartalomra
A végzet ott körözött körülöttünk. Éreznem kellett volna, s akkor talán minden másként alakul.
Kapcsolódó idézetek
-
Úgy érzem, hogy minden, ami történt, az sorsszerû volt, az elkerülhetetlen volt. Mindennek, ami volt, annak úgy kellett lennie, ahogy volt. Mindennek, amit átéltem, úgy és csakis úgy kellett történnie, ahogy történt. Minden természetesnek, magától értetődőnek, egymásból következőnek és szükségszerûnek tûnik föl ma már bennem.
Bächer Iván
-
Körülöttem mindenféle színû emberek nyüzsögtek lökdösődős tömegben, reménytelenül hajszolva az életvarázst és tudván is e reménytelenségről; forgatagukat valamiféle kétségbeesett, szomorú haláltáncként érzékeltem.
Vavyan Fable
-
Kihúztam magam, és elindultam, hogy szembenézzek a sorsommal - miközben a végzetem rendíthetetlenül jött mellettem.
Stephenie Meyer
-
Minden, ami történik, már eldőlt, és onnan nézve, ahol most állok, minden egy kerek egésznek tûnik körülöttem. Nem tudok tőle szabadulni, de teljesen a parancsának sem tudom alávetni magam.
-
Én is végigéltem egy adott sorsot. Nem az én sorsom volt, de én éltem végig.
Kertész Imre
-
Az élet csupa választás, sokszor azon tanakodunk, vajon mi lett volna, ha másképp alakul.
-
A végzet szele sodor bennünket ide-oda (...). De amikor kikötünk ott, ahová ez a szél sodort, azzá formáljuk magunkat, ami lenni akarunk és tudunk.
Nora Roberts
-
Arra gondolok, milyen furcsa, ahogy az életünk alakul. A véletlenszerû pillanatok, ha tudatos döntésekkel kapcsoljuk össze őket, no meg egy nagy adag reménnyel, olyan jövőt alkothatnak, amely előre elrendeltnek tûnhet.
Nicholas Sparks
-
Kapálózhatunk a sors ellen, de a dolgok úgyis máshol dőlnek el.
Wolf Kati
-
A világ körkörös mozgás; bármi üldöz, egyszer úgyis utolér.
Veres Attila