Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A végzet szele sodor bennünket ide-oda (...). De amikor kikötünk ott, ahová ez a szél sodort, azzá formáljuk magunkat, ami lenni akarunk és tudunk.

Nora Roberts
📺 Média ⚖️ Igazság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Én nem tudom, (...) hogy van-e mindegyikünknek rendeltetése, vagy csak úgy ide-oda sodor bennünket a véletlen, mint a szél, de én azt hiszem, mind a kettő igaz. Talán mind a kettő megtörténik velünk egyszerre.
  2. A sors csapásai olyanok, mint a viharos szél. Nemcsak azt akadályozzák meg, hogy bizonyos helyeket fölkeressünk, hanem meg is fosztanak bennünket mindentől, amit magukkal tudnak sodorni. Így aztán olyannak kezdjük látni magunkat, amilyenek vagyunk és nem olyannak, amilyenek lenni szeretnénk.
  3. Sorsunkat befolyásoló szelek fújnak, amelyek többnyire akkor támadnak, amikor a legkevésbé számítunk rá. Néha tombolnak, mint az orkán, néha pedig éppen csak fújdolgálnak. A szelet mégsem szabad lebecsülni, mert gyakran a jövőt rejtegeti. Te vagy, drágám, az én életemben az a szél, amelyre nem számítottam, az a viharos erősségû szél, amelyet elképzelni sem tudtam eddig. Te vagy a végzetem. Nicholas Sparks
  4. Sosem szerettem búcsúzkodni. De mindannyiunk mögött van egy szél, ami átröpít minket az életen. Sosem láthatjuk, nem tudjuk irányítani és nem ismerjük a szándékát. (...) Ám a szél elsodor engem innen. (...) De elfogadom, hogy az erő, amely elvisz innen, valójában magasabb célt szolgál és ez a cél nem más, mint hitem Istenben.
  5. Mindent nyomtalanul elfúj a szél, ami megtörténhetett volna, de nem történt meg. (...) Úgy alakul az élet, ahogy mi alakítjuk. Paulo Coelho
  6. Az embereket (...) annyiféle benyomás ûzi, hajtja, hogy nagy részüket többnyire a körülmények áradata sodorja magával. De hogy élettelen tuskóként ragadjanak magukkal a hullámok, s mi még annyira se szabhassuk meg irányunkat, hogy saját akaratunkból érjük el életünk bal vagy jobb partját, ily passzívan, ilyen tehetetlenül mégsem lenne szabad sodortatnia magát egy olyan lélekkel bíró lénynek, amilyen az ember. Széchenyi István
  7. Lehet, hogy a két szót, sors és végzet, én másként használom. A végzetben benne van a vég. Az valaminek a vége, nem az eleje. A sors pedig, az, amit nem választottunk meg. A sors a kezdet, amivel kezdtünk, a végzet, ahol végzünk. Egzisztenciálisan úgy lehetne értelmezni, hogy ide lettünk dobva. Amikor megszülettünk, mintha valaki okkal dobott volna minket oda, ahol találjuk magunkat. Feldmár András
  8. Mikor a világ kibillen a tengelyéből, mikor egy másik dimenzió szélén egyensúlyozunk, mikor az ég összeszakad a földdel, és a sors úgy dobál minket, akár a szél, akkor is van döntési lehetőségünk. Eldönthetjük, hogy száraz falevél módjára sodródunk, vagy megtanulunk repülni.
  9. Utazók vagyunk, a végzet által kijelölt utat róva, mely ahhoz vezet minket, kinek részére a bennünk élő csoda hivatott. De vigyázz, miközben kutatjuk a fényt, leszállhat a sötétség.
  10. Az a szél, amely lefúj minket utunkról, megfordíthat, és hazavezérelhet minket.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat