Ugrás a tartalomra
A világ nagy része hisz Istenben. Istennek intelligens, mûvelt, racionális hívei vannak. Háborúkat vívnak a nevében, pedig semmilyen tudományos tény nem támasztja alá a létezését.
Kapcsolódó idézetek
-
Egyáltalán nem intellektuális érvek késztetik az embereket arra, hogy higgyenek Istenben. A legtöbb ember azért hisz Istenben, mert kisgyermek korától ezt tanították neki, s ez a fő ok.
Bertrand Russell
-
Minden ember azt hiszi, Isten az ő oldalán áll. A gazdagok és a hatalmon lévők tudják, hogy ez így is van.
-
Persze, rengeteg ember hisz Istenben. Azt is sokan elhitték, hogy a Föld lapos.
Jodi Lynn Picoult
-
Hiszek Istenben, de nem mint egyetlen dologban, nem mint egy égen trónoló öregemberben. Hiszem, hogy amit az emberek Istennek neveznek, az mindannyiunkban ott van.
John Lennon
-
Az emberek sok mindent hisznek. Lefoglalja őket a hitük.
Fredrik Backman
-
Mind tisztában vagyunk azzal az éles megosztottsággal, amit a vallások építenek az emberek között. A tudományban nincs ilyen megosztottság: minden ember együtt imádja a szent igazságot. A tudomány nem ismer nemzeti vagy vallási kötöttségeket, s ily módon hatalmas erőt jelent a békés együttéléshez.
Arthur Compton
-
Egyesek azt állítják, van Isten. Mások azt mondják, nincs Isten. Az igazság valahol a kettő között van.
William Butler Yeats
-
A világ tele van olyan dolgokkal, amelyekre a tudomány képtelen magyarázatot adni. Én hiszek a világegyetem misztériumában.
Kanehara Hitomi
-
Az igazság egy... egy emberek felett álló eszme, egy istenség, amiben rengeteg hisznek, de egyúttal rengeteg ellensége van.
Brandon Hackett
-
A tudomány a tényekről szól, és nem a hitről. Van egy mondás: Istenben bízunk - mindenki más mutasson be adatokat.