Ugrás a tartalomra
A világon semmi sem kevésbé bölcs dolog, mint jelentőségteljes pillantást vetni olyasvalakire, akit nem ismerünk nagyon jól. Mérget vehetünk rá, hogy az illető félreérti majd, általában azért, mert a pillantásban saját gondolatait látja majd tükröződni.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha képesek vagyunk megpillantani magunkat a másikban, akkor ezáltal a világban szerzett tapasztalataink és kapcsolataink is óhatatlanul gazdagabbá fognak válni. Ha másokra tekintve magunkat látjuk bennük tükröződni, akkor szükségszerûen jobban fogunk bánni embertársainkkal.
Mungi Ngomane
-
Meglehet, a szíve még nem vidám, de mérget vehet rá, hogy ha továbbra is úgy tesz, mintha az lenne, egy idő múlva valóban az is lesz. Végső soron mindannyian esendő emberek vagyunk, és meglepődne, ha tudná, mennyi bolondságot tudunk elhitetni magunkkal, ha csak egy kicsit is odafigyelünk.
-
Nemcsak a hibáinkat és a tévedéseinket kellene szemügyre vennünk. Nem ártana, ha időnként életünk egyéb cselekedeteit is górcső alá vennénk. Mennél jobban értjük önmagunkat és mennél világosabb számunkra, miért teszünk vagy épp nem teszünk valamit - mindegy, hogy az egy fontos vagy kevésbé fontos dolog -, annál jobb.
-
Aki igazán figyel a másikra, annak nem kell ugyanúgy vélekednie, egészen másképp is láthatja a dolgokat. (...) Valakit tényleg megérteni annyit tesz, mint tudni, hogy miben értünk egyet, és miben tér el a véleményünk.
Alfons Vansteenwegen
-
Ha az ember tudja, miben mesterkedik az elméje, és miért látja oly buzgón a világot a jó és rossz torzító lencséjén át, lépéseket tud tenni saját farizeussága csökkentése érdekében. Ezáltal mérsékelheti a konfliktusok gyakoriságát olyan emberekkel, akik éppúgy meg vannak győződve saját igazukról.
Jonathan Haidt
-
Néhányan összehúzott szemmel méregetnek, mások megjátsszák az érzéketlen közömböst. Bárcsak beszélhetnék velük...! Megmondanám nekik, hogy nem tudnak annál keményebben ítélkezni felettem, amennyire keményen én ítélem meg a saját tetteimet. Megmondanám nekik, hogy amikor valakire ránéznek, sose tudhatják, mit titkol a világ elől.
Jodi Lynn Picoult
-
Az érzelmek a legveszélyesebb dolgok közé tartoznak, ha valamit, ezt biztosan megtanultam életem során. Ha mérges vagy, és úgy mondasz dolgokat, akkor később elintézheted annyival, hogy nem gondoltad komolyan, a többiek azonban megjegyzik a szavaid.
-
Érdemes jól megfigyelni a körülötted élőket, és meglátni bennük azt, amit nem biztos, hogy szívesen megmutatnak, mert így sokkal kevesebb meglepetés érhet.
-
Mindig is azt kívántam, hogy embertársaim bárcsak egyszerûen hangosan kimondanák, amit gondolnak, ahelyett, hogy jelentőségteljes pillantásokat vetnek rám, vagy utalgatnak. Ezt gyakran mondtam a pácienseimnek is. Az a véleményem, hogy ha valamit érdemes kimondani, azt mondjuk ki. Ha pedig nem, akkor egyáltalán ne mondjunk semmit, de ne vessünk pillantásokat, mert azokat hajlamosak vagyunk félreértelmezni.
Melanie Hudson
-
A félreértés mindig veszélyesebb, mint a meg nem értés. Amit nem értünk, lassacskán fölvilágolhat - de amit félreértettünk (vagy kényelemből félremagyaráztunk), azonnal rögzül, s keserves munka később ezt a hamis tudást a lélekből kivakarni.
Jókai Anna