Ugrás a tartalomra
A XXI. században a fiatalok nem is egy hegyet kell hogy valahogy meghódítsanak, hanem hegyláncokat.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem az életkor számít, hanem a fejlődés.
Gáspár László
-
A XXI. századi pedagógia már nem egy adott világnézetre vagy erkölcsre neveli a gyereket, hanem feltárja előtte a lehetőségeket és hagyja dönteni.
-
Hetven után nem kell annyira pedálozni dolgokon, át kell adni a fiataloknak a helyet.
Dévényi Tibor
-
Lehet, hogy a megváltást nem a hegyre elvonulás hozza meg, hanem az, ha egy másik utat választasz itt lent.
-
Van, aki megéli, hogy fiatal, és nem csak beszél róla.
-
A mai fiatalságnak az a baja, hogy el akarja érni a sikert, de az utat nem akarja megtenni, ami odáig vezet.
-
Nem azért változtak meg a mai fiatalok, mert úgy döntöttek, hogy ők máshogy akarnak élni, hanem mert egy teljesen más gyerekkort kaptak, aminek ez a következménye.
Steigervald Krisztián
-
Amikor felérünk egy hegyre, nem a célt találjuk meg, hanem újabb csúcsokat. Mindig vannak újabb csúcsok.
-
Fontos, hogy a fiatalok végre ráébredjenek: vágyaik akkor válnak valóra, ha azokból konkrét célokat tudnak építeni, nem pedig hamis illúziókra akarnak támaszkodni. A legtöbb álom alkalmatlan arra, hogy céllá váljon.
Yvonne Dederick
-
A fiatalok gyakran tesznek szert elődeiknél magasabb képzettségre, és kiválóan eligazodnak a modern média világában. Pillanatok alatt kikeresnek bármit az interneten. De ha a bölcsesség valóban arról szól, hogy jobban el tudunk igazodni az élet bonyolult kérdéseiben, illetve jobban tudjuk kezelni a nehéz helyzeteket, akkor az éveknek igenis megvan a maguk súlya és jelentősége.