Adventben vízbe teszünk kökényágakat s azok kivirágoznak, s az ember örül neki, örül az élet titkának s a szépség kibontakozásának. Nemde ily ág legyen lelkünk, mely az adventi vágytól új életre virágzik ki s szeretetét s odaadását szépségében, a szív tisztaságában leheli Üdvözítője felé?!

Kapcsolódó idézetek

1. Az érzelmek, úgy tûnik, lelkünk vízszerû jelenségei. Csodás tud lenni, amikor egy-egy szép, egyszerû emberi érzés áthullámzik rajtunk, és életre kelti belső tájainkat. Szükségünk van rá, hogy - akár kellemesek, akár kellemetlenek ezek az élmények - szabadon áramolhassanak bennünk, átöblítve, megtisztítva, felüdítve lelkivilágunkat. Buda László
2. Hiszem, hogy az életet azért kaptuk, hogy növekedjünk a szeretetben; és hiszem, hogy Isten bennem van, ahogy a nap a fényben és az illat a virágban... Hiszek a lélek halhatatlanságában, mert halhatatlan vágyakat hordozok magamban. Helen Keller
3. A szeretet néha hirtelen lep meg minket, megvilágítja elménk sötét sarkait, és ragyogással tölti be őket. Megragadja lelkünket a szépség és az öröm, ráadásul mindez felkészületlenül ér minket.
4. Csodálni a lét kristályvirágát, szívekbe hajló fényes ágát, s e szépséget mind csokorba szedve vigaszul hozni az embertelenbe.
5. Tanulmányozni, ízlelni, megélni kell az életet és adományait - sokáig forgatni a szájunkban, hogy méltóképpen adhassunk hálát annak, akitől adományul kaptuk. A legtöbben az örömöket úgy élvezik, mint az alvás pihentető érzését: öntudatlanul. Amikor valami jót érzek, nem csupán a fölét szedem le, a gyökeréig ások, mert édes az élet, édes annak a sors, aki megáll élvezni édességét. Michel de Montaigne
6. Legyen szó egy szem makkról, amelyből tölgyfa lesz, vagy egy magról, amely színpompás virággá változik, van valami fenséges abban, ahogy a természet egy apróságból valami hatalmasat alkot. Legyél te is részese ennek a csodálatos folyamatnak, és ültess, hogy megtörténjen a varázslat!
7. A karácsony (...) egy ünnep, amikor itt van, lélekben itt lehet mindenki velünk. Ez kivételes alkalom. Van-e nagyobb öröm és ünnep, mint elérkezni - angyaltól a mennyig - lelkünk békéjéhez?!
8. Koszorút kötünk a karácsony örömeiből s az újév reményeiből, glóriás fenyőgallyból s küzdelmes pálmaágból. Gondolatainkra két világosság vetődik, az egyik a karácsonyéj fényessége, a másik az újév hajnalának bíborsugárzása. Bûbájt gyakorol, izgalmat kelt mindkettő; az egyik a régi öröm bája, mely mindig új, - a másik az újév izgalma, mely már oly régi. Prohászka Ottokár
9. Pünkösd van, a Lélek ünnepe! A világ tele van szórva az élet csiráival, melyek fakadnak, a természet telítve van az élet vágyával, mely a szebbet sürgeti s alakítja, s e titokzatos, szép életnek s virágzásnak keretében üli meg az ember a lelki élet ünnepét, melynek, mint minden ünnepnek, megvan a maga misztériuma; s ez a misztérium az, hogy mi is hát az élet? Minden bokor, minden fûszál titok, minden állat eleven szfinx nekünk, s itt vagyunk azután mi magunk, az életnek mindmegannyi szuverén, de érthetetlen tényei; tények, melyek értelmét nem ismerjük s magyarázatát hiába keressük. Prohászka Ottokár
10. Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörû időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hûtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hûséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserû elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hû barátok kedves körében. Keserû azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek. Rabindranath Tagore