Ugrás a tartalomra
Ahelyett, hogy az ember tudomást sem vesz a képességei megváltozásáról, éppen erőt is meríthet a változásból. Nem arra kell törekedni, hogy elkerüljük a lejtőt, hanem hogy túllendüljünk rajta, és másfajta sikerekre leljünk.
Kapcsolódó idézetek
-
A világon minden alkalmazkodik az emberben rejlő erőhöz. (...) Nem szükséges külön elsajátítani ezt a képességet. Már bennünk rejlik. De meg kell értenünk, használnunk kell, tudnunk kell irányítani, áthatóvá kell tennünk, hogy előbbre juthassunk.
Charles Francis Haanel
-
Nem gyengeség beismerni a dolgokat, amiket nem tudsz, hanem erő. Erősít téged, mert megnyílsz az információk és tapasztalatok felé, amelyek aztán bölcsességgé alakulnak.
-
Az ember utasítsa el azt, amivel nem ért egyet, ne alázkodjon meg, még ha ennek következtében kellemetlenebb helyzetbe kerül is átmenetileg. És próbálja meg értékelni az új helyzetben a jót. Mindig azt kell nézni, ami marad és nem azt, ami elveszett.
Konrád György
-
Minél többet tudsz magadról, annál kevesebbszer leped meg magad. Pedig a meglepetés jó, abban van az erő, nem abban, hogy tudod.
-
A lényeg, hogy akármi jön, az embernek ki kell hoznia belőle a legjobbat, nevetve átvészelni, mosolyogni a vihar közepén. És ebben az a legjobb, hogy ha ezt mindig meg tudjuk csinálni, akkor a rossz dolgok nem lesznek olyan rosszak, mint vártuk, viszont a jók még annál is jobbak lesznek, mint amit kívántunk.
Dean Ray Koontz
-
Önmagunk védelmében nem akarjuk tudomásul venni azt, hogy a világ közönyös és kíméletlen, életünk esendő és törékeny. Élni akarunk a menekülés és a győzelem lehetőségével. Valami ilyesmi lehetett az a mozgatóerő, amely kifejlesztette bennünk azt a képességet, hogy a veszélyeket lehetőségekké, a vereséget győzelemmé alakítsuk át.
Hankiss Elemér
-
Mindig képes az ember a változásra. Néha könnyedén, néha belátással, néha fogcsikorgatva, de képes rá.
Schäffer Erzsébet
-
Van, hogy rosszul ítéljük meg a dolgokat, a félelmeink félrevezethetnek, elrettenthetnek minket a változástól, a továbblépéstől. De a félelmeink mögött általában új esélyek várnak arra, hogy megragadjuk őket. Egy új esély az életre, a dicsőségre, a családra, a szerelemre - és ilyen esélyek nem adódnak minden nap, úgyhogy ha szembe jön egy, legyünk bátrak, kockáztassunk és használjuk ki, amíg lehet.
-
A világ változásait nem elszenvedni, hanem inkább befolyásolni érdemes.
Dobosy Antal
-
Ha az életben elindulunk egy irányba, hajlamosak vagyunk végigmenni rajta, akár előnyünkre válik, akár a kárunkra. Csak az a baj, hogy ha az utóbbi a helyzet, akkor is tovább megyünk. Nem azért, mert félünk a változástól, hanem mert addigra már annyira belesüppedtünk a megszokott kerékvágásba, hogy észre sem vesszük a többi lehetőséget.
Leonard Mlodinow