Ugrás a tartalomra
Ahogy a szüleivel bánik az ember, úgy bánik a házastársával is. Ha a szüleit szereti és tiszteli, a házastársát is szeretni és tisztelni fogja.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha az ember szeret valakit, akkor tiszteli is. A társává fogadja és biztonságban akarja tudni.
Nora Roberts
-
Ha a házastársakban nem él az egymás iránti szeretet, ha nem ismerik ezt az érzést, tévedés lenne azt hinni, hogy képesek lesznek szeretni a gyermekeiket. A feleség csakis oly mértékben képes szeretni a gyermekét, amennyire a férjét szereti, mivel a gyermekben mindig a férjét látja majd tükröződni.
Osho
-
Aki nagyon szeret egy embert, az azt is szereti, aki ennek az embernek kedves, azt is, aki őt szintén szereti, azt is, aki szolgálja őt, azt is, aki dicséri, azt is, aki bármi módon igyekszik az ő tetszését megnyerni.
Abu Hamid Muhammad bin Muhamma Al-Ghazali
-
Szeretem a férfiakat, és látom, hogy legalább annyira szükségük van ránk, mint amennyire nekünk rájuk. Csak hosszú folyamat, hogy megtanuljuk tisztelni és értékelni egymást.
-
Ha vannak gyerekeid, akkor családod is lesz mindig. Mindig ők fognak állni az első helyen. Felelős maradsz értük. Egy férfi gondoskodik róluk, és így tesz még akkor is, ha őt nem értékelik vagy nem tisztelik, sőt még akkor is, ha nem szeretik. Csak egyszerûen összeszorítja a fogát, és teszi a dolgát, mert ő egy férfi.
-
A nő, ha szeret, akkor tiszteli férfit. Amikor nem képes tisztelni többé, megszûnik szeretni.
-
A gyerekek képesek és hajlandók komolyan venni szüleiket, de ehhez előbb nekik is azt kell tapasztalniuk, hogy komolyan veszik őket, és hogy a szülők egymás iránt is ugyanilyen tiszteletet tanúsítanak.
-
Ahhoz, hogy szeressünk, - igazán szeressünk - meg kell érteni a másik embert, meg kell ismerni, és tisztelni kell. Igaz lélekkel gondoskodni kell a másik jólétéről és boldogulásáról.
Adam J. Jackson
-
Szeresd magad, és úgy bánj magaddal, ahogyan a legjobb barátoddal tennéd! Megérdemled ugyanazt a szeretetet, amit másoknak adsz.
Demi Lovato
-
Ha azt várod, hogy mások tiszteljenek, szeressenek, törődjenek veled, előbb neked kell magadat tisztelned és szeretned. Aki nem szereti önmagát, azt mások sem tudják szeretni.
Elif Safak