Ugrás a tartalomra
Ahová mentünk, ott vagyunk most. Szándékaink, gondolataink, érzéseink konklúziójaként hajtjuk végre a tetteinket, amelyeket szintén tudatosan végzünk. Ami ezekből következményként kialakul, az épp a mostani pillanat. Akkor viszont a következő pillanat még szabad! Ha mást gondolok, mást érzek és mást akarok, akkor a tetteim is mások lesznek, ahogy ezeknek a következményei is. Maga az élet változik meg a világomban.
Kapcsolódó idézetek
-
Az embernek megváltozik az élete, ha megváltoznak a gondolatai. Ha más töltést kap a gondolat, akkor más irányt vesz az akarat, a cselekvés, hiszen cselekedeteink: láthatóvá vált gondolataink. Ha pedig más irányt vesz a cselekedet, más irányt vesz az élet is - és így másképpen alakul és alakít.
Gyökössy Endre
-
A sors tágabb keretei adottak, de a saját lépéseink már rajtunk múlnak. És hogy miket gondolunk és érzünk, az is a mi kezünkben van. Sőt, még a szándékainkat is irányíthatjuk egy adott helyzetben ide vagy oda. Tehát megvan a szabadságunk is.
Laár András
-
Csak ebben a pillanatban vagyunk képesek kezelni és befolyásolni azt, ami utána következik. Amit ebben a pillanatban teszünk, az meghatározza, mi történik utána.
-
Érzelmeink természetes módon a tapasztalatainkra reagálnak. Ha pedig a reakcióinkat az határozza meg, ahogyan érzünk, akkor a viselkedésmódunk is a következetesség hiányát mutatja majd. Amit helyesnek ismerünk el - és minden jó szándékunk, amellyel igyekszünk az egyenes és keskeny ösvényen járni -, a pillanatnyi indulatok kényén-kedvén múlik.
-
Rendbe lehet hozni a dolgokat. Ha felismerjük, mit is teszünk, meghozhatjuk a tudatos döntést: most másképp csinálom.
Ara Rauch
-
Igenis fontos, hogy miket gondolok, mit akarok, és mit érzek, mert például, ha a szándékaimat megváltoztatom, akkor a tetteim is változni fognak, és úgy a sorsom is megváltozik. Ha érzéseimet, gondolataimat és szándékaimat harmonikussá alakítom, akkor ennek következményeként a világom is harmonikusabb lesz.
Laár András
-
Amit ma teszünk, annak hosszú távú hatásai lehetnek, többnyire akaratunkon kívül. A gondolatok is terjednek, hol lassan, hol pedig exponenciálisan, mint a vírusok.
-
Lépéseinket és tetteinket nagyban befolyásolja, ahogyan a saját valóságunkra tekintünk, és amilyen történeteket mesélünk saját magunknak. (...) Saját gondolatainkat mi irányítjuk, és csak rajtunk áll, kivel és hogyan töltjük és mire fordítjuk az időnket. Ez az egyik legfontosabb döntés, amit meghozhatunk.
-
Vannak pillanatok az ember életében, amikor (...) megérzi, hogy ettől a másodperctől fogva valami ezentúl másképpen lesz. Nem tudja mindig pontosan kikövetkeztetni, hogy az eljövendőben milyen mértékig, mennyire és hová vezetve befolyásolja elkövetkező napjait az a valami, de hogy olyan történt vele, ami miatt az a bizonyos "ezentúl másképpen" bekövetkezett, az kétségtelen.
Szabó Magda
-
Az egyik ember cselekedete megváltoztathatja a másik sorsát. A hirtelen hozott döntések többet nyomnak a latban, mint az átgondolt cselekedetek. És csak akkor értjük meg tetteink valódi súlyát, amikor már késő.