Ugrás a tartalomra
Isten azt állítja magáról, hogy ő szeret. Akár érezzük, akár nem, ez a szerető Isten mindannyiunkat számtalanszor megsegít. Vajon lehetséges-e akkor, hogy egyidőben létezzék egy jó Isten, és egy gyilkos, aki olyan lángoló lelkesedéssel szeleteli fel mindannyiunk életét, mint egy rohadt mészáros? Vagy talán Isten és az emberek közé egy szellemi tolvajbanda ékelődött, annyira karcsú bûnözők, hogy már testük sincsen, annyira agyafúrt szellemek, hogy számukra semmiség megvetendő tetteiket az Isten számlájára íratni. Mi az igazság? Hogyan indokolható a szenvedés, a bûn, a gúnyolódás, a kínzás?
Kapcsolódó idézetek
-
Miért bûn bármi is? Mert tudjuk, hogy az. A kínzás, a gyilkosság, a hazugság, a lopás. Ha kínzással rossz emberekből kicsikarunk valami fontosat és jót, akkor is tudjuk, hogy bûnös úton jutottunk hozzá. Tudjuk, mert maga Isten tanított rá.
Ian McEwan
-
Isten imádja az erőszakot. (...) Különben miért is volna belőle annyi? Bennünk van, éltet minket. Háborúzunk, áldozatokat égetünk, lopunk, fosztogatunk, kitépjük testvéreink húsát, és miért? Mert Isten szerint erőszakkal kell tisztelegnünk előtte.
-
Sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni, lelkem. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot.
Márai Sándor
-
Az ember képes jót cselekedni, de az ösztönei közel sem jók. Vagy Isten nem létezik, vagy elképzelhetetlenül kegyetlen.
-
Akár létezik isten, akár nem, akár beszélt hozzánk, akár nem, az emberek erkölcsi kötelességei mindaddig ugyanazok lesznek, amíg a rájuk jellemző természetük megmarad, vagyis amíg érző lények lesznek. Van-e szükségük az embereknek istenre, akit nem ismernek, van-e szükségük láthatatlan törvényhozóra, titokzatos vallásra, képzeletbeli félelmekre annak megértéséhez, hogy minden túlzás nyilvánvalóan a vesztüket okozza, hogy saját fennmaradásuk érdekében tartózkodniuk kell e túlzásoktól, hogy önmaguk megszerettetése végett jót kell tenniük másoknak, hiszen ha rosszat cselekednek velük, akkor szükségszerûen magukra vonják bosszúvágyukat és haragjukat?
Jean Meslier
-
De hát nem hazudik-e mindenki ezen a világon? Van-e különbség aközött, hogy a gyilkos ártatlannak vallja magát, és aközött, hogy valaki mosolyogva megdicsér egy csúf csecsemőt? Néha magunkat mentjük a hazugsággal, máskor a többieket. Az igazság számít, vagy a jó szándék?
Jodi Lynn Picoult
-
Isten NEM egy dühödten bosszúálló, ugyanakkor jóságos öregúr, akit félni kell, mert megbünteti a rosszat, és megjutalmazza a jót. Bennem lakik, én Õ vagyok, minden sejtemben, minden érzésemben Õ ölel engem.
Ara Rauch
-
Ha valóban létezik Isten, aki a világot kormányozza, vagy teljesen ostobának, vagy szadistának kell lennie. Vagy ami még valószínûbb: mi, akik olyan nagyon fontosnak érezzük magunkat, az Õ szemében nem vagyunk többek, mint jól idomított kis egerek, amelyeket egész életükben nevetséges és megalázó mutatványokra kényszerít. Aki pedig nem akar a többiekkel játszani, azt eltapossa, akár egy nyomorult férget.
-
Amikor bosszút állunk azokon, akik szeretteinknek ártottak, a törvényes igazságot háttérbe szorítja az egyéni érdek. Egyszemélyes bírákká, esküdtszékké és végrehajtókká válunk, ami jóval nagyobb felelősséggel jár, ezért sokan meg is rogynak a súlya alatt. Míg mások csak a pillanatnyi elégtételt érzik. Az igazi bûnöző viszont megtalálja az egyensúlyt a józan ész és a szenvedély között, ahová a helyes út mindig a kényszer és a lehetőség egészséges elegye.
-
Talán tényleg jobban szeretnénk az Istent, ha úgy kezelnénk, mint egy szeretőt. Akitől mindig elvárjuk, hogy örömmel fogadjon minket, de nem engedjük meg neki, hogy ránk unjon. Egy kicsit mindig visszahúzzuk a pórázt úgy, hogy olykor vétkezünk. Mit kezdene Isten a tökéletességgel? Angyalai már vannak. És mi olyan aranyosak vagyunk, amikor vétkezünk. Duzzog egy darabig, végül azonban visszafogad, mert ő sokkal jobban szeret minket, mint mi őt. Megbocsátja a lelkünk trehányságát és ápolatlanságát, ha az csak ritkán fordul elő. Ám ha mindig piszkosan és rendetlenül mutatkozunk előtte, ne siránkozzunk, ha végül ellaposodik a kapcsolat.
Lia Celi