Ugrás a tartalomra
Akármennyire igyekszik az ember, akármennyire is akarja, a dolgok nincsenek az irányítása alatt, még akkor sem, ha a saját elméjében zajlanak, sőt akkor főleg.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember tehet, amit akar, de nem akarhat úgy, ahogy neki tetszik.
Arthur Schopenhauer
-
A legtöbb helyzetben az embernek nem sikerül beteljesítenie szíve vágyát, ha azt túl kétségbeesetten kívánja - vagy ha mégis, mindenesetre jobban sikerülhetett volna némi mértéktartás mellett.
Clive Staples Lewis
-
Ha az ember nem is ura saját sorsának, mégiscsak törekszik cselekvő résztvevője lenni.
Folk György
-
Az ember addig nem is tudja, hogy rabja valaminek, amíg a fejébe nem veszi, hogy többé nem csinálja - és akkor rádöbben, hogy nem az akarata irányítja.
-
A gondolatok saját tetszésük szerint jönnek-mennek a fejünkben, az ember nem szándékosan hiszi azt, amit hisz.
Simone de Beauvoir
-
Az érzelem sokszor látszólag az ész útjába áll és nem engedi teljes uralmát. Az érzelmek azonban végeredményben szintén az észtől függnek.
Ágoston Péter (politikus)
-
Biztosan fontos, hogy az ember tevőlegesen részt vegyen a saját sorsa irányításában, de azért ez legtöbbször a vágy szintjén marad, és nem követi valós cselekedet.
Kálmán Olga
-
Mindig mindenki úgyis a saját feje után megy. Az ember csak a saját tetteit irányíthatja.
-
Minden embernek megvan a maga sorsa. A saját, máséhoz nem hasonlítható sorsa. (...) Vannak dolgok, amelyek az ember akaratától vagy törekvésétől függetlenül léteznek, de végeredményben mégsem tudják alakítani az ember sorsát, vagy ahogy gyakran mondják, nem tudják a sors kénye-kedvére kiszolgáltatni az embert. Hát persze csak akkor, hogyha maga az ember sem mond le a harcról.
-
Az ember - filozófiai értelemben vett - szabadságában semmiképpen sem hiszek. Az ember nemcsak külső hatások kényszere alatt, hanem belső szükségszerûségek hatására is cselekszik.
Albert Einstein