Ugrás a tartalomra
Akármilyen elbûvölőek is az élet apró részletei, a tudomány kitûnik azzal a ragyogó képességével, hogy az általánost és egyetemest tudja elénk tárni. És az emberi viselkedés tekintetében pontosan ez a célunk: hogy bepillantást nyerjünk az egyetemesbe.
Kapcsolódó idézetek
-
Mivel a tudomány meg akarja érteni, milyen a világ, és nem azzal foglalkozik, hogy milyennek szeretnénk látni, az eredményei sokszor nehezen érthetők és nem nyújtanak kielégülést. Időnként arra ösztökél, hogy rendezzük újra a dolgokat a fejünkben. Vannak persze nagyon egyszerû tudományos ismeretek is. A komplikáltság oka a világ bonyolultsága - vagy a miénk. Amikor elhárítjuk magunktól, mondván, hogy ez nekünk túl nehéz (mert valószínûleg rosszul tanítottak az iskolában), egy kicsivel mindig csökkentjük az esélyünket, hogy a saját kezünkbe vehessük a jövőnket. A jogainkat csorbítjuk meg, és az önbizalmunk is meggyengül.
Carl Sagan
-
A tudománynak meg kell értenie, hogy eredményeinek legalább világnézeti átplántálása a köznapi gondolkodásba a tudósnak nem csak a társadalommal szembeni kötelessége, hanem a tudomány sajátos érdeke is. A tudomány és a köznapi gondolkodás közti távolság csökkentése összeütközéseik számát is csökkenti és enyhíti hevességüket. A tudomány "titkaiba" való bepillantás, a tudomány eredményeinek legalább részleges megértése lehetővé teszi, hogy a józan ész ne tekintsen minden saját elképzelésének ellentmondó magyarázatot észszerûtlennek, az ördögtől valónak.
-
Ha a tudományt zárt birodalomnak tekintjük, amely túlságosan elvont és bonyolult ahhoz, hogy az átlagember megérthesse, akkor a helytelen alkalmazás veszélyei nagyobbak. Ha viszont a széles közvélemény érdeklődik a tudományok iránt és törődik az eredményekkel - ha a természettudomány szépségét és társadalmi következményeit is sokkal gyakrabban tárgyaljuk az iskolákban éppúgy, mint a médiában vagy éppen az ebédlőasztalnál -, akkor sokkal kedvezőbbek lesznek az esélyeink, hogy megtudjuk, milyen valójában a világunk. Ezzel együtt a siker reményében próbálkozhatunk, hogy a magunk javára jobbá tegyük.
Carl Sagan
-
A tudomány lényegéhez tartozik, hogy nemcsak az eredményeit, hanem pillanatnyi ismereteinek korlátait is ismeri. Csak az ebből logikusan következő szerénységet felejtjük gyakran el.
Mérő László
-
A tudomány több, mint ismeretek összessége. A tudomány egy gondolkodásmód, egy módszer arra, hogy megértsük a világot, miközben jól ismerjük az emberi tévedésre való hajlamunkat. Ha nem tudjuk kétkedve fogadni a nekünk szegezett állításokat, ha nem tudunk kételkedni a hatalmon lévőkkel szemben, akkor könnyen áldozatául esünk a következő sarlatánnak - legyen az politikai vagy vallási -, aki szembejön velünk.
Carl Sagan
-
A tudomány hatalmas segítséget ad a bonyolult világmindenség megértéséhez. A tudomány története bebizonyította, hogy eredményeinek se szeri, se száma, és alig telik el hét újabb előrelépés nélkül. A tudományos módszer vonzereje azonban nem csupán óriási erejének és hatóképességének köszönhető, hanem kérlelhetetlen tisztességének is. Minden új felfedezés, minden elmélet a tudományos világ szigorú ítélőszéke elé kerül. A gyakorlatban persze a tudósok sem angyalok. Néha az adatok zavarosak és bizonytalanok. Néha elismert tudósok azután is fenntartják kétes elméleteiket, miután kollégáik elvetették azokat. Egyik-másik tudós a csalástól sem riad vissza. Ezek azonban csupán eltévelyedések. A nagy egészet tekintve a tudomány megbízható tudást kínál számunkra.
Paul Davies
-
A tudományt az emberi megismerés eredményének tekintjük, és pontosan tudjuk, hogy hozzátartozik a "tévedni emberi dolog" nem tudományos, de ettől még érvényes alapigazsága. Ezt enyhíti, hogy a mindennapi tudományos munka nem a természeti törvények utáni hajszából áll, már csak azért sem, mert így meglehetősen kevés sikerélmény érné a tudósokat. A mindennapi tudományos munka kisebb-nagyobb objektív igazságok gyûjtését és bizonyítását jelenti, valamint szûkebb vagy tágabb körben érvényes modellek építését és ezek érvényességi körének vizsgálatát. Ezért tudja a tudomány a saját tévedéseit is objektíven kezelni és szükség esetén akár az évszázadok óta elfogadott természeti törvényeket is elvetni úgy, hogy az a tudomány erejében való hitet nemhogy nem ássa alá, hanem épphogy megerősíti.
Mérő László
-
A tudomány az, hogy elfogadjuk, ami mûködik, és elutasítjuk, ami nem. S ehhez sokkal több bátorságra van szükség, mint gondolnánk.
-
A kisgyerek a világegyetem középpontjának érzi önmagát. Minden körülötte forog. Az érettség többek közt ennek a szemléletnek a meghaladásában áll, megértjük, hogy mások is léteznek a világon. Hasonló utat járt be a tudomány is. A primitív gondolkodás antropomorf. Az ember saját képére alkotja meg Istent, és saját viselkedésének tulajdonítja a természeti jelenségeket. (...) Ettől a gondolkodástól csak apránként sikerült elszakadnunk. A tudománynak nagy előnye az egyénnel szemben, hogy sok-sok generáció alatt fejlődik ki.
Ron Aharoni
-
A tudomány folyamatosan új utakat keres a gondolkodásban. Látnoki erejével megrendíti az előítéletes gondolatokat, segíti a valóság új területeinek felfedezését, és újabb, hatékonyabb képet alkot a világról.
Carlo Rovelli