Aki megbocsát, sosem emlegeti fel a múltat a másiknak. Amikor megbocsátasz, olyan lesz, mintha meg sem történt volna. Az igazi megbocsátás teljes és mindenre kiterjedő.

Kapcsolódó idézetek

1. A megbocsátás (...) azt jelenti, hogy sohasem említjük meg a történteket. De még csak nem is gondolunk rá. Mélyen el kell temetni, hogy egyszer csak elmúljon.
2. A megbocsátáshoz nem kell érezni semmit. A megbocsátás: döntés.
3. Az igazi megbocsátás nem követel meg semmiféle cselekedetet, bár olykor kísérheti egy-egy gesztus. A megbocsátás egy belső, lelki igazítás, amely könnyebbséget teremt a szívben. Elsősorban a mi saját lelki békénket szolgálja. Ha megtaláltuk a békénket, akkor másnak is jut belőle, márpedig ez a legmaradandóbb, legértékesebb ajándék, ami csak adható.
4. Ha az ember megbocsát valamit, akkor azzal nem semlegesíti a korábbi tetteit, és nem teszi meg nem történtté a megbántás tényét sem. Ugyanakkor elismeri, hogy valódi megbánásra került sor, és készen áll a kapcsolatuk folytatására. Alfons Vansteenwegen
5. A megbocsátás olyan érzés, mintha levennének rólad egy terhet, így szabadon elengedheted a múltat, és továbbléphetsz az életben.
6. Aki a másik embert elítéli, az tévedhet; aki megbocsát neki, az sohasem téved.
7. A megbékélés sosem felejtés. Éppen ellenkezőleg: emlékezés, de bocsánattal teljes emlékezés.
8. A megbocsátás valójában a keserû emlékek állandó elhessegetését jelenti, egészen addig, amíg az idő begyógyítja a sebeket, elmúlik a düh, és feledésbe merül a bûn. Veronica Roth
9. Ha megbocsátasz, megszabadulsz valamitől, ami elevenen felemészt téged: ami pusztítja az örömödet és a teljes és őszinte szeretetre való képességedet. William Paul Young
10. Amikor a nekem okozott sérelmekről s ártalmakról úgy feledkezem meg, ahogy egy hajó megfeledkezik a maga mögött hagyott hullámokról, vagy a talpunk megfeledkezik a nyomokról, melyeket a porban hagy... vagyis nem nézünk utána, elbocsátjuk, elengedjük, magunk mögött hagyjuk, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás. (...) A gyûlöletet, a sértettséget, a bosszúvágyat, a haragot eldobja az ember, mint egy kinőtt ruhát, s nem hurcolja tovább magával. Hagyja elmerülni, eltûnni, az örök feledés homályába borulni. Müller Péter