Ugrás a tartalomra
Aki mindig a visszapillantót nézi, azt kockáztatja, hogy összetöri magát, mert nem előre figyel.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember mindig visszanéz, ha már nincs mit várnia.
-
Aki nem tekint a múltba, veszélybe sodorja a jövőt.
-
Aki sokat néz hátra, könnyen nekimegy valaminek, vagy a mélységbe zuhan.
Erich Maria Remarque
-
Az élet minden területén csalódik az, aki az egy helyben veszteglést jónak véli. Aki nem halad előre, az mindig hátrál.
Kiss Károly
-
Aki visszafelé tekint, reményvesztett lesz; előre kell annak néznie, aki él, és élni akar.
Ricarda Huch
-
Minden ember életében eljön a pillanat, amikor már nem előre tekint, hanem hátrafelé mered.
Robert Dugoni
-
Az embernek mindig úgy kell magára néznie, mintha másnap meghalna. Az az idő öl meg, amelyről azt hisszük, hogy még előttünk van.
Elsa Triolet
-
Az ember mindig csak abban a helyzetben látja magát - amint épp nézi magát a tükörben.
Somlyó György
-
Milyen bölcs lesz az ember, ha hátrafelé néz, nem is érti, hogyan lehet, hogy nem azt látta előre, ami bekövetkezett.
Fahidi Éva
-
Az, aki csak a fényt keresi és közben kitér a felelősség alól, az sosem lel rá a megvilágosodásra. Éppúgy, mint az is, aki hosszan néz a napba, végül megvakul.
Paulo Coelho