Ugrás a tartalomra
Aki sokat gondol a halálra, rendszerint nagyon szeret élni. Nem mintha az élet megérdemelné ezt a túlzó ragaszkodást. De minden pillanatban fönntartja a reményt, hogy megérdemelje.
Kapcsolódó idézetek
-
A halálra gondolok, kedvesem, és mosolygok. Mert az ember él, szeret, akar és elér, de minden beteljesülés egy neme a veszteségnek is, hogy utána nyugodtan el lehessen menni, ha kell, egészen is el... S miért is irtóznak az emberek úgy a haláltól? Hiszen az nem lehet rossz. Ellenkezőleg, nagy mélység, nyugalom, béke hív benne, és szabadság, amiről a lélek, amíg az ember él, csak úgy álmodik...
-
Szerintem az emberek nagy része azt hiszi, nincs rosszabb annál, mint ha valaki haldoklik. Pedig van: ha annak a halálát kell végignéznünk, akit nagyon szeretünk, azzal a tudattal, hogy nekünk tovább kell élnünk.
-
A halál gondolatának végig kellene kísérnie minden ember életét, ez azonban túlságosan nagy stressz lenne az emberi elmének. Kénytelenek vagyunk úgy élni az életünket, mintha halhatatlanok lennénk.
-
Csak azok alkalmasak az életre, akik nem félnek a haláltól, és senki sem kész még a halálra, aki nem tett meg mindent, hogy élvezze az életet. Mind az élet, mind a halál egyaránt részei annak a nagy élménynek, amelyet földi létünk jelent.
Theodore Roosevelt
-
A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan.
Fredrik Backman
-
A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk.
Susanna Tamaro
-
A halálnak is megvan a maga értelme. Helyet és időt ad az új embereknek. Emlékeket ad, és távolságot. És bizonyos kor után elfáradunk valamennyien. Nem olyan nehéz a halál, mint képzeled.
Szentmihályi Szabó Péter
-
Az ember együtt él a halál gondolatával is, de titkos reményt táplál, hogy vele talán mégsem történik meg az elkerülhetetlen.
Szepes Mária
-
A halál mindig izgalmas, mindig rádöbbenti az embert, hogy mennyire élő és eleven, hogy mennyire sebezhető, s hogy mekkora mázlista volt, mert mindeddig megúszta; de ha valaki olyan hal meg, aki közel áll hozzánk, az kiváló ürügy arra, hogy az ember egy időre kiforduljon önmagából, és olyasmit tegyen, ami egyébként megbocsáthatatlan lenne. Micsoda élvezet igazán ocsmány módon viselkedni, miközben az ember csak úgy fürdik a nagy együttérzésben!
Iain Menzies Banks
-
Bármeddig élhetsz, nem érzed azt, hogy mindennel végeztél. Meg kell tanulnod hagyni, hogy továbbmenjen a világ; elfogadni, hogy a halál az élet része.