Ugrás a tartalomra
Akinek gondot okoz, hogy a bonyolult választási matematikát kövesse, azzal vigasztalódhat, hogy a politikusoknak és a bíróknak sem megy jobban.
Kapcsolódó idézetek
-
Aki bajban van, nemigen képes épkézláb következtetésekre.
Giovannino Guareschi
-
Akik vonzódnak a matematikához, azokat izgalomba hozza a feladat, akiknek nincs érzékük hozzá, azokat elriasztja.
-
Dönteni könnyû. A következményekkel való együttélés a nehéz.
-
Egy politikai kampány olyannyira sok elemből áll, hogy utólag nagyon nehéz igazságot tenni, melyiken múlt a siker vagy a kudarc, kinek volt igaza, mit kellett vagy nem kellett volna tenni a győzelemért.
Tóth Csaba
-
A soha meg nem lévő szavazó bizalma könnyebben elnyerhető, mint a mélyen csalódotté. Ez utóbbi megbántva, átvágva érzi magát, őérte sokat kell küzdeniük a politikacsinálóknak, hogy ismét hinni tudjon bennük.
Kálmán Olga
-
Gyenge politikusok közt is van különbség:
az egyik rosszabb, mint a másik.
-
A matematika olyan, mint a zene, külön hallás kell hozzá, s hallása nem mindenkinek van.
-
Ha egy matematikus nem kegyeskedik megosztani a tárgyát a szélesebb hallgatósággal, az kicsit olyan, mint amikor egy milliárdos elzárkózik a jótékonykodástól.
John Allen Paulos
-
Aki könnyelmûen ígérget, és aztán nem tudja teljesíteni az ígéreteit, tehetetlennek és sikertelennek érzi magát, s ugyanez történik azzal is, aki az ígéretekbe kapaszkodik.
Paulo Coelho
-
Az ember a saját ügyében mindig nehezebben dönt, mint a máséban. Pedig nem jó, hogy nem ítélkezik, amikor ítélkezni kell!