Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Alapjában véve, akárhogyan nézzük is, mindannyian kollektív lények vagyunk. Hiszen milyen kevés az, ami bennünk a szó igazi értelmében saját tulajdonunk! Mindannyiunknak kapnia kell és tanulnia azoktól, akik előttünk éltek, és azoktól is, akik kortársaink. Még a legnagyobb lángelme sem vinné sokra, ha mindent saját bensőjéből akarna meríteni.

Johann Wolfgang von Goethe
🎉 Extrovertáltság 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Emberi lényként mindannyiunkban van valami közös, mégpedig éppen az, hogy különbözőek vagyunk. Ez a sokféleség az, ami az idők során előrevitt minket utunkon, ugyanakkor annak veszélyét is magában rejti, hogy visszatartson bennünket. Pillantsunk körbe, és vegyük észre, mennyi különböző kultúra, tehetség, vélemény és tapasztalat jelenik meg a világunkban. Azután képzeljük el, milyen lenne az élet, ha minden ugyanolyan és egyszínû volna. Próbáljunk meg erőt meríteni a különbségeinkből ahelyett, hogy megítélnénk a másikat. Mungi Ngomane
  2. Emberek, akiknek élete egyszer érintette egymást, kell, hogy új formát találjanak kapcsolatuknak, ha ők maguk különböző irányba haladnak is. És jelenlegi egyetértésük része lesz új életüknek is. Senki nem birtokolhat egy másik embert. Ha együtt vagyunk, birtokosai vagyunk saját magunknak, a természetnek és az időnek. Ilyen egyszerû ez. Liv Ullmann
  3. Meg kell tanulnunk, hogy az életben nem az a fontos, hogy minél többet birtokoljunk, pedig a ma embere sajnos a legtöbbször ezt tekinti a céljának. Az emberi nagyság azon alapszik, hogy legyünk valakik. És úgy lehetünk valakik, hogy megfizetjük az árát, felajánlunk valamit áldozatul, valami olyasmit, ami gyakran szívünk legmélyén rejtőzködik. II. János Pál
  4. Természetünknél fogva társas lények vagyunk, igyekszünk csoportokhoz tartozni (...). Ugyanakkor a csoportos létnek vannak árnyoldalai is, olyan nyomás, kényszer, amelyet a csoport fejt ki az egyénre. Fontos ezekkel is tisztában lennünk, hogy jól tudjunk védekezni ellene. Philip Zimbardo
  5. Emberek vagyunk. Tökéletesebb képet szeretnénk sugallni magunkról valamennyien, mint amit megérdemlünk. Megbocsátható gyengénk ez, de jó tudomásul vennünk, mert ha elhisszük, hogy olyanok is vagyunk, mint amilyennek szeretnénk feltûnni a szélesebb vagy szûkebb nyilvánosság előtt, az súlyos következményekhez vezet. Verebes István
  6. Az egyén nem egyedül létezik, és erre nem is lenne képes. (...) Létét más embereknek - elődeinek és kortársainak - köszönheti. Része a nagy egésznek. (...) Bármi történik is az egyénnel, az valójában az egész közösséggel történik, és bármi történik is a közösséggel, az valójában az egyénnel történik.
  7. Minden élőlény, a növényektől az állatokon át a bolygót benépesítő emberekig mind kapcsolatban állnak. Mind egyek vagyunk. És ugyan elmúlunk, a lelkünk, az energiánk, a lényegünk sosem halványul el. Végtelen lények vagyunk - mindenki az. Alyson Noel
  8. Összeköt minket egy közös cél: Senki sincs, ki csak magának él, Mindent, amit másnak adunk, Előbb-utóbb visszakapunk. Edwin Markham
  9. Nem tehetünk egész életen át másokat felelőssé azért, mert olyan nehéz a dolgunk. Valamikor fel kell vállalnunk a felelősséget életünkért. Mindannyiunkban megvan a kísértés, hogy megkerüljük a problémákat, és elmeneküljünk a nehézségek elől. (...) Ha a Lélekből élsz, nem fogsz elmenekülni személyes problémáid és környezeted konfliktusai elől, hanem kézbe veszed azokat. Anselm Grün
  10. Mindenki sérült, úgy látszik, csak van, aki jobban, mint mások. Gyerekkorunk óta cipeljük a sérüléseinket, aztán felnőttként visszaadunk mindent, amit kaptunk, és persze mindannyian okozunk sérüléseket. És aztán minden erőnkkel megpróbáljuk megmenteni, ami még menthető.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat