Ugrás a tartalomra
Állatok vagyunk, húsból és vérből valók, szükségünk van a testre ahhoz, hogy a lélekről is tudomást vehessünk. Minden szeretetkapcsolatból, amit elveszítünk, a testet sajnáljuk, és ha megőrizhetnénk a testet még a maga halott, néma, de sértetlen valójában, elégedettek lennénk. Piramisokat emelünk a testnek, és senkit nem tudunk halottnak tekinteni, száz év elteltével sem, amíg elő nem kerül a teste. Eltûntnek nyilvánítjuk, úgy hisszük, egy távoli, ellenséges területen rekedt, ragaszkodunk ahhoz, hogy életben tudjuk, hogy azt hihessük, visszatér. Nem segíthetünk neki, nem mehetünk el érte, mert aki olyan messzire távozott, az mindig hibázott, és meg kell fizetnie az árát. Nem tehetünk mást, mint visszavárjuk, kötelességünk visszavárni, akár egy életen át. Csak ha visszakapjuk a testét, szabadulunk meg a várakozástól.
Kapcsolódó idézetek
-
Felvetődik a kérdés hogy minek van testünk egyáltalán, miért nem tudunk lélekként szabadon élni és kommunikálni. Bizonyára tudnánk, de akkor nem lenne mit cselekedni. A test biztosít a léleknek valamit, amit gondoznia és használnia kell.
-
Aki elhanyagolja a saját testével való kapcsolatot, és lemond az önmagával folytatott szeretetteli, együttérző kommunikáció lehetőségéről, idővel egy merev, rideg, önkritikus belső világban találhatja magát, ahol nem jó érzés időzni, ahonnan menekülni kell. A lelkünk mélyéről fakadó igazság elhalkul, míg a test üzenete - hiába egyre hangosabb - zavaros és érthetetlen marad. Pedig jó tudni, hogy ha eltévedünk saját lelkünk útvesztőiben, a testünk ott van, mint végső iránytû, mely hûségesen tükrözi rólunk mindazt, amit a tudatunk elől igyekszünk elrejteni.
Buda László
-
Az emberek iránt érzett szeretet ugyanúgy elhal, mint a testük. A halhatatlan szerelem előfeltétele, hogy egy halhatatlan lényt szeressünk. Olyan valamit, ami sohasem lehet a miénk, akit képtelenek vagyunk teljes mértékben megérteni, sosem részesülhetünk belőle, nem lehetünk együtt vele, és éppen ezért semmiképpen nem fordíthatunk neki hátat.
Ahmet Ümit
-
Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki. Hogy miért? Mert csak a testnek van ideje - a léleknek nincs.
Müller Péter
-
Ahogy egyikünk sem "csak egy ember", hanem összetett egyén, akinek a teste csak egy eszköz, amin keresztül megtapasztalhatja az életet, ugyanez igaz az állatokra is. Lehet, hogy másként néznek ki, másként "beszélnek", másként viselkednek, de a lényeg ugyanaz, főleg abban a tekintetben, ami erkölcsileg számít. Élnek, tudatosak, éreznek, szenvedni tudnak, családjuk és barátaik vannak, biztonságot és kényelmet keresnek.
-
Ha akár csak egy percre is el kell válnunk egymástól, testünk és lelkünk minden apró alkotóelemét gyötrelmes zokogás rázza, míg újra vissza nem kapjuk egymást. És szívesen halnék akár ezer halált, ha ezzel megmenthetném őt egytől is.
Meg Cabot
-
A halál és az élet együtt él bennünk, minden másodpercben újra és újra megharcolva az uralomért, és ha az élet veszít, a testünk cserbenhagy bennünket. De ez nem jelenti azt, hogy nyom nélkül eltûnünk. Mindenki, aki valaha ezen a világon élt, nyomot hagyott benne, és bár testét sírba viszi, tudását és szellemiségét megőrzi az utódai számára.
-
Úgy mondják, hogy az állatok ösztönösen tudják a hazautat, talán érzékelik a szagot, a helyet. Vagy emlékeznek. Mi gyengébbek vagyunk. Az emlékeink pillanatok alatt köddé válhatnak. A távolság köztünk és a szeretett lény között áthidalhatatlannak tûnhet. Mindössze annyit tehetünk, hogy otthon maradunk, és reménykedünk, hogy nem felednek el minket. De végső soron, hogy úgy lesz-e, az nem rajtunk múlik. És a hazatérés sem.
-
Az a hiedelem, hogy van lélek, évezredeken át rabszolgasorban tartotta és kínozta az embereket. Fatális elképzelés. Az, aminek boldoggá kellett volna tennie minket, a lehetőség, hogy a fizikai halál után tovább élhetünk, valójában boldogtalanságot és kétségbeesést hozott ránk. Egyetlen életünket, amely megadatott nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. A testünket, amely volt nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. Mindezt egy jobb túlvilágba vetett babonás hit miatt. Önsanyargatás, kínzás, háborúk, holmi képzeletbeli paradicsomok miatt. A vallások legnagyobb bûne az, hogy bebeszélte nekünk ezt a marhaságot. A halhatatlan lélekről szóló mese mélységesen cinikus, a test viszont csodálatos! Benne, és csakis a test, a biokémiai folyamatok által jön létre a másik csodálatos valami, a szellem. A testtel együtt a szellem is kimúlik.
Frank Schätzing
-
Annyi az emlék a hátunk mögött,
annyi a rokon, ismerős odalenn.
Hagyjuk csak a képzeletet
hátrafelé csapongani,
míg vissza nem riasztja a jelenbe
valami testi szükség.
Hogy reánk sújtson:
már csak test vagyunk.
Szilágyi Domokos