Általában megkönnyebbülés tölt el a filmezéssel töltött hosszú napok után, amikor leereszthetek, ellazulhatok. Hosszú ideje tudom, hogy a filmfelvétel helyszínén kell hagynunk a munkát, ha normális emberként akarunk funkcionálni, akinek saját élete van.

Kapcsolódó idézetek

1. A filmesek élete állandó feszültséggel jár, és minél sikeresebb valaki, annál nagyobb a feszültség. Mindig, egész álló nap a nyilvánosság szeme előtt vannak. A forgatás kemény, egyhangú robot, hosszú órákon át. Ott kell lenni reggel, és ülni és várni. Aztán eljátszani egy apró jelenetet, amit újra meg újra felvesznek. Színházban több mint valószínû, hogy egy egész felvonást próbálnak egyszerre, vagy legalábbis a felvonásnak egy részét, természetes sorrendben. Így a dolog többé-kevésbé emberi és átélhető. De ha az ember filmet forgat, akkor teljesen felborítják a sorrendet. Egyhangú, idegőrlő munka. Kimerítő. Luxuskörnyezetben élnek, persze, nyugtatókat szednek, fürdőket vesznek, kozmetikázzák magukat, és orvosi felügyelet alatt állnak, van szórakozás és estélyek és társaság, de mindig szem előtt vannak. Sose vonulhatnak el egy csendes zugba. Sohasem engedhetik el magukat igazán. Agatha Christie
2. A szomorúság és a véglegesség érzete elég gyakori a forgatásokon. Az ember olyan bensőséges kapcsolatba kerül a többiekkel, ugyanis több időt tölt velük, mint a saját családjával. Egy ideig. Aztán utána már nem. És szép lassan az ember egyszer csak észreveszi, hogy egyre kevesebbet beszél azokkal, akikről úgy gondolja, igazán mély, bensőséges kapcsolatba került velük. Aztán egyszer csak már nem beszél velük egyáltalán. És ilyenkor eltûnődik azon, hogy vajon tényleg annyira bensőséges volt-e az a kapcsolat, vagy az egész csak a felszínen zajlott. Hogy ezek a kapcsolatok ugyanolyan ideiglenesek voltak-e, mint maga a forgatás, ami miatt létrejöttek. Jennette McCurdy
3. Tisztára, mint a filmekben: a nagy találkozás, a kibékülés. A happy end. Csak az a gond, hogy a való életben nem zene és stáblista következik, hanem végig kell csinálni azt is, ami a nagy találkozás után jön. Meg kell birkózni a kimondott szavaink utóhatásával, a tetteink következményeivel. Mindazzal, ami miatt kis híján kárba veszett minden. És még mindig kárba veszhet. Ezért nézünk szívesen ilyen filmeket: mert a való életben semmi sem megy ilyen könnyen. Emma Chase
4. Ha az ember filmet csinál - amíg benne él, olyan, mintha soha az életben mással már nem is törődne. Amikor kész van - akkor pedig menekülni szeretne tőle, előre, előre - valami egészen más, ismeretlen felé. Passuth László
5. Oda kell arra figyelni, hogy az ember egy kicsit megálljon, és csak egy percre kilépjen a munkájából, a stresszből, és egy ölelésben vagy egy zenében vagy egy mosolyban megtalálja nem feltétlen a boldogságot, hanem egy egészséges énidőt vagy megnyugvást. (...) Nem azért élünk, hogy holnap majd jobb legyen, hanem tök szuper lenne, ha a pillanatokat ott, abban a helyzetben ki tudnánk élvezni, mondjuk anélkül, hogy levideózgatnánk folyamatosan, és emléknek megőriznénk. Kocsis Paulina
6. Vannak olyan színészek, akik abban a percben, hogy kijönnek a jelenetből, el is engednek mindent (...). Én nem tanultam meg ennyire technikából játszani, és szerintem filmen az ritkán mûködik igazán jól. Színpadon simán, mert ott száz méterről néznek, de filmen nem lehet úgy tenni, mintha egy matekképlet lenne az egész, amit csinálsz. Legalábbis én nem tudok úgy tenni, és ennek örülök is.
7. Van egy pont az életben, amikor kissé vissza kell fogni magunkat, megállni egy percre, s belátni, hogy el kell engednünk a kezet, amelybe mindaddig görcsösen kapaszkodtunk. Jodi Lynn Picoult
8. Talán nem tetszik, de néha fontos, hogy megálljunk egy pillanatra, elvonatkoztassunk a dolgoktól, és lássuk a teljes képet. Valójában rájönni arra, hogy eddig mindent rosszul láttál, felszabadító érzés lehet, és hirtelen észreveszel új perspektívákat, új lehetőségeket, amiket eddig észre sem vettél.
9. A fotózásnak az a lényege, hogy megtaláljuk a pillanatot, de jó tudni, mikor kell letenni a kamerát.
10. A színházban minden képlékeny, mindig mindent elölről kell kezdeni. Ismerkedsz a szereppel, puhítod, van rá hat heted, és egy rendeződ, aki segít. Bejárhatod az utakat, hibázhatsz, amíg a végén kialakul valamilyen végeredmény - amit a kritika vagy lehúz, vagy még jobban lehúz. Ha egyáltalán írnak róla. A film pedig a pillanat mûvészete. Egyszer kell nagyon igaznak, nagyon jónak, nagyon őszintének lenni.