Ugrás a tartalomra
Általában véve a nők mindig szívesen hallgatják a konyhamûvészetüknek szóló bókokat. Még ha csak egy konzervdobozt nyitottak is ki, érdemes úgy lelkendezni, mintha valami különleges ínyencséggel vendégeltek volna meg.
Kapcsolódó idézetek
-
A nők mindig örülnek a bóknak, még akkor is, ha illemtudóan elhárítják.
Robert Merle
-
Azt mondják, a nők szeretik, ha hízelegnek nekik, de a férfiak sem másak. Csak elő kell hozakodni a megfelelő bókkal, és a szívek meglágyulnak.
Eva Stachniak
-
Azt szeretném tudni (...), mi is van egy ilyen könyvben, amíg csukva van. Természetesen betûk vannak benne, melyeket papírra nyomtattak, de mégis valaminek kell még lennie benne, mert ha kinyitom, egyszerre előttem áll egy egész történet. Személyek bukkannak fel, akiket még nem ismerek, mindenféle kalandok, tettek és harcok fordulnak elő - és néha tengeri viharok játszódnak le, vagy az ember idegen országokat és városokat lát. Ez mind benne van ugyanis valahogyan a könyvekben. El kell olvasni, hogy átélhessük, ez világos. De belül mindez már előre megvan.
Michael Ende
-
Éppen ilyenkor a legjobb szakácskönyvet olvasni: amikor az ember rosszkedvû, fáradt, tehetetlen. Milyen könnyû felélénkülni attól, amit olvasunk: színek, ízek, illatok képződnek meg bennünk, többfogásos vacsorákat komponálunk képzeletben, máris a tenyerünkben érezzük a kelt tészta puháját, a sajtszeletelő kemény nyelét, a mézeskalácsforma hidegét vagy az ananász szúrósságát. Megkordul a gyomrunk, és egy idő után nem bírjuk tovább: felpattanunk, és kimegyünk a konyhába, hogy mi is kíváncsian kipróbáljuk a leginkább kedvünkre való recepteket. Így válik ehető örömmé a szakácskönyvek költészete.
Szabó T. Anna
-
A férfiak szeretik, ha felnézhetnek a nőre, aki időről időre meglepi őket valami váratlan képességével. Egy jó nő nem ijed meg, ha ki kell cserélni a lámpakörtét, ha csöpög a csap. Képes illatos vacsorával várni a párját esténként, emellett pik-pakk elkészül reggel és a randi előtt sem piperészkedik többet a kelleténél. Tudja, hogyan készítsen el egy szép kontyot anélkül, hogy fodrászhoz kellene rohannia, a hûtőben található dolgokból klassz arcpakolásokat készít, hogy bőre fiatal és szép maradjon.
-
A nő általában kíváncsi; ezt a figyelmes férfinak honorálnia keli: a nő kíváncsiságát felébreszteni, foglalkoztatni és - ami a legfőbb - kielégíteni illik.
Gonda Béla
-
A nők olyan csodálatos megfigyelők. Mindent látnak, észreveszik az apró részleteket, amik nem tûnnek fel az embernek.
Agatha Christie
-
Az irodalom mindenképpen segít, akár magam mûvelem (ha lehetek ilyen öntelt), akár csak élvezem. És ma egész nap írtam és olvastam. De még a könyvesboltban is olyan jó volt, azok a szagok... van egy hosszú listám, milyen könyveket szeretnék a közeljövőben megvenni. A könyvek a barátaim. Bennük bízhatom, eddig még kivétel nélkül mindig segítettek, megvigasztaltak, elringattak.
-
Szeretek beszélgetni az emberekkel, mindig is szerettem. Azt gondolom, ha az ember mesél magáról, olyasmire is rájön magával kapcsolatban, amit korábban nem tudott.
Cecelia Ahern
-
Attól, hogy egy nő szeret valamit, még lehet értékes.