Aludj, szavam fel nem zavar, Hisz álmod oly tökéletes! Ébredj? Fény várjon, zivatar? Sírj és nevess? (...) Aludj! Még bûvkört jár vele Egy álom: Szellemed nyugodt; De szertefoszlik Édene Ébred s zokog.

Kapcsolódó idézetek

1. Mondd azt, hogy úgy vársz, mint hajnalt az ég, S álmomban szöktetsz át sok rossz mesén, Biztass, hogy tiszta a szándék, a cél, S mostoha ágyban nem ébreszt a fény.
2. Aludj, édes gyermek, szárnyalj a széllel. Várok rád, míg eljő a reggel. Aludj, édes gyermek... Nehéz felhők tengerén ússz távoli földekig, s a hangom vezessen majd hazáig. Aludj, édes gyermek, semmitől se félj. Ha rád köszön a hosszú álom, örökké emlékünkben élsz.
3. Az álom szívünk vágya, ábrándos világ, Álmodj, ha a szíved fájna, s a bánat elmúlik, meglásd. Csak bízz, ez a fő, és egy nap a boldogság majd rád talál. A szivárvány ragyog az égen, Higgyél hát a mesékben, S az álmod egyszer majd valóra vál!
4. A szívem adnám oda hegedûnek, A szívem, melyből bú és vágy zokog, Lopjon szívedbe enyhe bánatot És kósza vágyat, mely árván röpülget, Hogy szûz álmodban, halkan, édesen, Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz, Álmodban, mit reggelre elfelejtesz, Sirasd el az én züllött életem. Tóth Árpád
5. Ne félj, ne félj! Én itt vagyok veled. Imádkoznak az angyalok neked, Nem érhet baj, csukd be kis szemed, Aludj, aludj! Álmodjál szépeket.
6. Tudom, mi bántja a szívedet, Add nekem most a könnyedet, Az álom lassan véget ér, A remény mindig megmarad, A lelkedben él, S mi emlékszünk majd rád, Ne félj!
7. És boldogok a fellegek, Mily könnyû mind! Mind fenn lebeg! Milyen halványan lengenek! Álomraj és sóhajsereg, Ha emberszívből felremeg, Nem ily szelíd. A szív beteg. Tóth Árpád
8. Néz égre, földre, s nem tanál Segélyt, mivel neked Szolgálna; s búd hulláminál Nyugtatná érzeted. De mégis nyúgodj édesem! Majd én a percet ellesem, Midőn örömmel szolgálok neked, Hogy fölviditsam kintelt életed.
9. Mindig ébredj mellettem, Nézz rám úgy, hogy érezzem, Nem vár több magányos éj, És nálad lesz menedék.
10. Az álmok közt az élet olykor játék, A valóságból nincs több ébredés, A könnyek közt az érzés folyton fájó, Csalódásból út a menny felé.