Ugrás a tartalomra
Ami értékes, azt mindig megdicsérem, tudom, mennyit jelentett nekem is a bátorítás. Hiszek a pozitív ösztönzésben. Ahol az ember megteheti, ott ne fukarkodjon a dicsérettel, a jó szóval. A tudományos munkáért a felismerés örömén, a szakma elismerő értékítéletén kívül nem sok egyéb jár.
Kapcsolódó idézetek
-
Az elismerés remek motiváló erő lehet. Higgyék el, még azok is, akik váltig állítják, hogy nem érdekli őket az elismerés, és szigorúan elkülönítik a munkát a munka gyümölcsétől, még azoknak az adrenalinszintje is jelentősen megemelkedik egy kis dicséret hallatán.
Nassim Nicholas Taleb
-
A tudományban, tehát azon a területen, ahol otthon vagyok, a sikerhez az az egyetlen út vezet, ha az ember nagyon gondosan írja le a bizonyítékokat, tekintet nélkül arra, hogy érzése szerint milyennek kellene lenniük. Ha van egy elméletünk, meg kell próbálnunk elmagyarázni azt is, ami jó benne, és azt is, ami rossz. A tudomány egyenességre, őszinteségre tanítja az embert.
Richard Feynman
-
A részvétel a fontos. Számomra a lényeg az út a célhoz, az intellektuális öröm. Ha ehhez díjat is adnak, az csak a hab a - bár igen finom - tortán.
-
Nem értem a tudományos siker fogalmát. Véleményem szerint a siker az, ha az ember elégedett a munkájával. Ha boldog. Legfontosabb a tudomány iránti szenvedély, és ha az megvan, az maga a siker.
Ada Jonat
-
Imádom a technológiát. A technológia tényleg a haladás motorja, és olyasmi, ami okot ad rá, hogy büszkeséggel és lelkesedéssel tekintsünk az emberiség eredményeire. Én azonban abban is hiszek, hogy nekünk, akik a technológia létrehozásának élvonalában dolgozunk, elég bátorsággal kell rendelkeznünk, hogy megjósoljuk, hova vezethetnek az áttöréseink a következő évtizedekben, és felelősséget vállaljunk ezert.
Mustafa Suleyman
-
A tudomány nemcsak nélkülözhetetlen, hanem szép is. Kár, hogy nem túl sokan ismerik azt az örömöt, amit egy szép matematikai bizonyítás vagy tudományos tétel felfogása okoz, és amely a mûvészi alkotások élvezetéhez hasonló.
-
Tanítani jó dolog, de szerintem csak akkor lehet igazán jól tanítani, ha az ember maga is kutat. Ugyanis a tanítás öröme és lelkesedése összefügg az új információk megszerzésével. Nem baj, ha valaki nem olyan eredményes, látszólag kevésbé megbecsült kutató, akkor is jól tudhat tanítani, ha megéli kutatásában az újdonság és megismerés belső örömét.
Perczel András
-
Egy jó, fiatal kutatónak, aki egy munkahelyet keres, a legfontosabb mindig az, hogy ki van ottan. Nem elsősorban az, hogy mennyi fizetést kap és milyen a felszerelés. A felszerelés persze fontos, de nem a legfontosabb. Hogy ki van ottan. Hogy van-e olyan hangulat, stimuláció, van-e olyan interakció az emberek között, ami azután egy gyors és értelmes fejlődésre vezetget vagy nem.
Georg Klein
-
Teljesen mindegy, mit csinál az ember, azt csak szeretettel, szívvel és valóban szenvedéllyel lehet. Szívvel, szenvedéllyel és a tudomány erejével. Nem hiszek abban, ami mögött nincs tudomány.
-
Tudós vagyok. Élvezetet találok a felfedezésben. Nem az ad élvezetet, hogy az ember valami újat teremt, hanem az, hogy rábukkan valami olyasmi gyönyörûségre, amely mindig is ott volt.
Richard Feynman