Ugrás a tartalomra
Ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: "Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!"
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak dolgok, amiket soha nem lehet elfelejteni. Túlélni igen, megbocsátani igen, megbánni, jóvá tenni igen, letagadni igen, de elfelejteni soha.
Bartis Attila
-
Ne bocsáss meg soha. A megbocsátás azt feltételezi, hogy van egy bûn, amit elkövettek ellened, és te, mint egy nagylelkû felsőbb hatalom, megkegyelmezel neki, mintha ő alacsonyabb rendû lenne. (...) Azt célszerû tenni, hogy elengeded magadtól azt, hogy ő megsértett téged, tehát hogy te lelki sebeket szereztél tőle - ez nem megbocsátás. Azokra a tapasztalásokra mind szükséged volt, máskülönben nem gyûjtötted volna be magadnak. Ha pedig szükséged volt rájuk, akkor minek is dajkálgatni a sértettséget?
Ara Rauch
-
A kimondott szavakat nem lehet visszavonni, a tetteket nem lehet meg nem történtté tenni. Bocsánatot kérhetünk a hibákért, de nem törölhetjük el az elkövetett bûn következményeit.
Gary Chapman
-
Akik egyszer elárultak, azoknak az emléke életed végéig elkísér téged. És valahányszor előugrik, mindig visszaránt a múltba. Ilyenkor aki megbocsátást kutat, az hibát követ el. Ugyanis a megbocsátás egyenlő a feledéssel. Ne tépelődj tehát sokat, hogy elnézd a bûneiket, hogy bárkinek is megbocsáss, mert ezt a tőrt már beléd döfték, ott van a hátadban, és csak mélyebbre fúródik, valahányszor mentséget keresel a tetteikre.
-
A bûnt el lehet felejteni, le lehet vezekelni, meg lehet bocsátani, de meg nem történtté tenni azt, ami megtörtént, nem lehet.
Végh Antal
-
Ami történt közöttünk, az megtörtént, és te sem tudod
- hatalmadban nem áll - meg nem történtté tenni, bárhogy ûzz.
A volt-ból sose lesz nem volt, csak az nincs, mi nem létezett;
szóval tagadhatod, szíved annál inkább kimondja majd.
Vagy gondolod, magadnak tudsz hazudni, szerelemgyötört?
Faggasd csak, ha mered, lelked, s figyelj, suttogva mit felel?
Igenis rám tekintettél, befogadtál szívedbe, s ez
megtörténve marad most már, ameddig a világ világ.
Lakatos István (költő)
-
Olyannak kell lenned, amilyen vagy, nem tehetsz semmit. A múltat nem lehet meg nem történtté tenni, nem tudod eltörölni egy legyintéssel. Nincs olyan varázslat, amely kitörölhetné. (...) Megtörtént, és megtörtént örökre; most már mindig abszolút marad, lehetetlen megváltoztatni.
Osho
-
Az ember nem törölheti el a múltját. Akkor sem, ha jó, akkor sem, ha rossz (...), nem felejtődik el sem az, ha bûnöző valaki, sem az, ha hős.
Agatha Christie
-
Semmi sem törli el a múltat. Van bûnbánat és vezeklés, és van megbocsátás is. Ez minden, de ennyi elég.
Ted Chiang
-
A múltat nem lehet elfelejteni. Csak túl lehet lépni rajta. Hátra lehet hagyni. Hogy az lehess, akinek eleve lenned kéne, nem pedig az, akinek a történtek miatt érzed magad.