Ugrás a tartalomra
Amíg jó volt, addig nem csináltam semmit,
csak ezt a jót elemeztem.
Most majd egyenként siratok el mindent,
ami eltûnt veled.
Kezdem magammal.
Kapcsolódó idézetek
-
Most majd apránként siratok el mindent,
ami eltûnt veled.
Kezdem magammal.
Kemény Zsófi
-
Amin én egyszer elkezdek gondolkodni, abból úgysem lesz semmi. Addig vitatkozom magammal, amíg elpárolog belőlem minden tettrekészség.
Szilvási Lajos
-
Senki ne magyarázza, mi a jó,
Majd beleharapok magam,
És ha kihullanak is a fogaim,
Legalább magamnak csináltam.
Edda
-
Én csak a szépre emlékszem. Minden szarságot kitöröltem a fejemből. Te voltál a legjobb barátom. Hiányzol. Mindig is hiányoztál.
-
Néha jó, néha rossz, néha nem.
Néha nem foglalkoztat semmi sem.
Végül minden végső helyére kerül,
maradok - ott, ahol voltam - egyedül.
Vad Fruttik
-
Mondjam azt, hogy jó vagyok? Esetleg azt, hogy gonosz? Céltalan kísérlet volna. Nem mondok magamról semmit. Mit érnek a szavak fedezet nélkül? Semmit. Azt kell elmondanom, mit tettem, az ítélet pedig már nem tartozik rám.
Berkesi András
-
Mostantól mindennap
Kihozom magamból a legjobbat,
Hogy megmutassam, mit jelentesz nekem,
Mert ha te nem vagy mellettem,
Ez az egész nem ér semmit.
Emma Chase
-
Az írás, legalábbis átmenetileg, kiégette belőlem a valóság tudatát. Azt hiszem, végső soron ez is a dolga. Írjon az ember jót vagy rosszat - eltelik vele az idő.
Stephen King
-
Nincs elrontva semmi, csak másra lesz majd jó,
S ha nincs benne, csak ennyi, pont nekem való.
Elmegyek most végleg, többé ne is láss,
Úgy lesz, ahogy kérted, sírjon érted más!
-
Mindent elsirattam. Mindent, amit utáltam magamban, (...) mindent, amit elveszítettem az idők során, amióta abban a korban vagyok, hogy megértsem: van, amit örökre veszítünk el.
Anna Gavalda