Vad Fruttik

Hé pilóta, hív a bázis, Rossz a vétel, gép irányít minket át a tágas égen, Merre tartunk, keresgélem.

Szemedből csak fáradt fény csorog. Elhasználódtál, mint a mondatok. Nem számít már, hogy miben hiszel. Nem múlik el, nem múlik el.

Az összes szombaton itt ugyanaz a playlist pörög, de már nem érdekel, mert nem a zene miatt jövök. Szólhat hajnalig, vagy sose érjen inkább véget, ha kitölti bennem ezt a rohadt ürességet.

Beengedtem egy állatot, amit megfékezni nem tudok. Ha csengő szól, megébredek, de felébredni nem merek. Kérdezem, mi kell neki, a választ ő sem ismeri. - A lelkem vidd, az útba` van! A lélek oly haszontalan.

Egyedül várod a buszod. Bírod a magányt, mégis azt szeretnéd, hogy minden este széles mosollyal öleljen majd át a család. Ezt melegíted fel magadnak s a mikróban a fagyasztott kaját.

Dízelízû vad romantika. Munkából ha busszal mész haza, arcodat a hipermarketek fényeiben megfürdeted.

Egy keringő a pohár körül, mielőtt a világ elmerül bennem, és belőlem integet. De az üzenet nem kell senkinek.

Azt hiszem, hogy nem számít most semmi sem. Nincsen cél, hiába is képzelem. Nincsen út, nincs semmilyen történetem. Azt hiszem, hogy nem számít most semmi sem.

Ha a felhők fölé futok, fejemből a gondolatot akkor se a szél fújja ki, nekem kell kimozdítani.

Jönnek végtelen nyarak, mikor ráolvad a Nap az égre, és a múlt már nem teher.

A torkom összeszorul, járni alig bírok. Az útra napfény borul, ha rád gondolok, sírok.

Fáj a fejem, a szívem túl nagy, és nem tudom, nem tudom, hol vagy. Forog a világ, elfolyik minden, nekem senkim, de senkim sincsen.

Menetrendszerû az agymosás, és árnyaltabb, mint egy orwelli látomás. Szemben az árral menetelek, társakat keresek, erről énekelek. Gerillák kérlek, vezessetek! Harcolni akarok, de nem tudom, minek. Mert ha olyan nagy lázadó leszek, azt hiszem, még magamra is teszek.

Hervadó szépségû virágok között utolsó dühével tombol a nyár. Az élet árad, de bent a falak mögött még ott lapít a sarokban a magány.

Oly távol vagy most tőlem, valahol a szőnyeg peremén, húzódj közelebb hozzám, hadd hódítsalak meg én. Kérlek, ne légy szégyenlős, tudod, hogy nem vagyok nős. Lágy édesség vár rád, mikor csókra nyílik a szád.

Vasbetonba burkolódzik a vérkeringés. A városlakó pulzust tapint, ez nem is kérdés. Míg a millió közömbös kényelemben ül, és a galambokkal szürkül.

Pár másodpercre azt is megértem, mi az a végtelen, de mikor megpróbálom elmagyarázni, az egészet elfeledem.

Soha nem elég jó, és sose lesz elég. Csak elfáradni tudok, pedig élvezni szeretnék.

Csak üldögélek tétlenül, lekapcsolom magam. Bámulok a semmibe, így minden rendbe` van.

Teríts még reám egy takarót, légy szíves! Hadd melegítsen fel most, hogy az ágy üres.