Ugrás a tartalomra
Amikor a karodon egy szúnyog egy kis vércseppet szívogat belőled, a felé lendülő tenyeredet ő egészen lassú közeledésként érzékeli, és bőven van ideje felszállni, mert az ő anyagcseréje, az ő élettartama sokkal rövidebb, mint a mi élettartamunk (és a mi élettartamunk sokkal rövidebb, mint egy vörösfenyő élettartama). Az idő emberi érzékelése nem az egyetlen lehetséges nézőpont.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem az a fontos, hogy milyen hosszú az élet, hanem az, hogy milyen hosszúnak érezzük. Egy kérész számára egyetlen óra egy egész évszázadnak tûnhet. Lehet, hogy az öreg kérészek arról panaszkodnak, mennyire más már az élet ebben a percben, mint a régi szép percekben, amikor a világ még ifjú volt, fényesebben sütött a nap, és a lárvák tisztelték az idősebbeket. Míg a nem igazán gyors reakcióikról híres fák, talán épp csak észreveszik az égbolt "villámgyors" változásait, mire beléjük költözik a szú és a rothadás. Minden tökéletesen relatív. Minél gyorsabban él az ember, annál hosszabbnak tûnik az itt töltött idő.
Terry Pratchett
-
Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az.
Jón Kalman Stefánsson
-
Az idő az élettelen kozmosz kiterjedése, s amikor valami élő születik, egy icipicit meglódul a világ nagy kronométere, sietni kezd az idő, aztán a halállal visszaáll a dolgok nagy és állandó rendje. Rövid életünk voltaképpen nem más, mint a végtelen idő kontinuitásán keltett apró háborgás. Jelentéktelen zavar, múló rendellenesség. Lassan alakul ki, belerezgi magát a folytonosságba, majd ugyanolyan észrevétlenül elenyészik.
Balla D. Károly
-
Az időérzékelésünk azon múlik, hogy mennyit tudunk kiaknázni az előttünk álló lehetőségekből. Akkor érezzük, hogy kevés az idő, ha úgy érezzük, hogy az előttünk álló lehetőségeket nem tudtuk kihasználni. (...) A mai ember előtt annyi lehetőség áll, és annyira azt érzi, hogy ezeket nem képes mind kihasználni, hogy ezért érzi az időnek a rövidségét, és ezért van benne ez az állandó, zaklatott rohanás. Ha ezt vissza tudnánk venni, akkor rettenetesen tudnánk élvezni azt, amit a 21. század nyújt.
-
A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött.
Réczey Kata
-
Lehet, hogy amikor az élet rövidségére panaszkodunk, voltaképp becsapjuk magunkat. Mivel élettartamunkat nem áll módunkban megváltoztatni, az élet rövidségéből fakadó tragédiákról nem mi tehetünk. Nehezebb beismerni, hogy felelősségünk abban áll, miként használjuk ki a nekünk jutó időmennyiséget. Talán le kellene szoknunk a "bárcsak több időm jutna rá" gondolatáról, s helyette azon kellene morfondíroznunk: "hogyan tölthettem volna el hasznosabban a rám kiszabott időt?".
-
A világ megtapasztalása egyetlen ember életében annyira röpke, hogy alig mérhető, főleg ha a Föld születése óta eltelt időhöz mérjük. Mi, emberek úgy érkezünkés távozunk, mint a kérész, akit egy szellőfuvallat sodor egyetlen napnyi élete során. Az életünk olyan rövid egy gránitdarab kialakulásához képest (...), hogy már maga ez a felismerés is értelmetlennek éreztetheti az életedet. De ennek a másik oldala az, hogy az idődet a legcsodálatosabb ajándéknak tekinted, és ez egészen rendkívüli alázatra késztethet. És ha ez így van - márpedig nagyon is így van -, akkor én, mint a kérész, akinek csak huszonnégy órája van élni, ki fogom tárni az érzékeimet mindarra, amit ez a nap kínál.
-
Ha nem tudjuk, pontosan mennyi időnk van még hátra - és jóval többet képzelünk, mint amennyi valójában hátra van -, arra sarkall az ösztön, hogy harcoljunk, hogy gyógyszerekkel az ereinkben, csővel a torkunkban vagy friss varratokkal a húsunkban haljunk meg. Azt, hogy így esetleg lerövidítjük vagy rosszabbá tesszük hátralévő időnket, mintha észre sem vennénk. Úgy képzeljük, várhatunk addig, amíg az orvosok azt mondják, hogy már nem tudnak mit tenni. Csakhogy nagyon ritkán fordul elő, hogy az orvosok nem tudnak tenni semmit.
Atul Gawande
-
Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. Egyszóval: minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés.
Marcus Aurelius
-
Az ember csak akkor ura az időnek, ami maga az élet, ha órákra, percekre és másodpercekre, azaz az emberi lét rövidségével arányos darabkákra tagolja. Az élet csak azért tûnik olyan kurtának a szemünkben, mert meggondolatlan módon balga reményeinkhez mérjük.
Anatole France