Ugrás a tartalomra
Amikor az ember fiatal, azt képzeli, még temérdek ideje van, hogy azt tegye, amit eltervezett. Nem veszi észre, hogy az idő múlik. Ez a baj. De az idő attól még múlik.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az.
Jón Kalman Stefánsson
-
Amikor az ember fiatal - akár még csak középkorú -, akkor nem gondol abba bele, hogy minden pillanat számít, meg mindenki számít, meg minden, amit megtettél, számít, meg amit nem tettél meg, az is. Azok az apróságok, amik apróságnak tûnnek, azok visszatekintve jelentőséget kapnak.
Pataki Ági
-
Nincs rémesebb dolog, mint ha valakinek az idő múlásával nem születik meg a belátása is. Az idő múlásával az embernek nem szabad megállni egy bizonyos ponton, ahol fiatal korában volt.
Schubert Éva
-
Igazában nem is jó, ha az embernek sok ideje van. Sietség, kapkodás, kétségbeesés, valamit elmulasztasz, más dolgok elmúltak, megint mások nagyobbak, semhogy beleférjenek a röpke időbe... Így telik el az élet. Elkerülhetetlen, hogy erről-arról lekéssen az ember. Ne fájjon a fejed emiatt.
Peter Soyer Beagle
-
Furcsa dolog az idő. Nem azért, mert múlik. Azért se, mert esetleg sok idő múlik el, nagyon lassan. Vagy fordítva. A idő akkor válik iszonyúvá, amikor érzi ugyan az ember, de nem tudja mérni.
Bor Ambrus
-
Talán együtt jár az öregedéssel, hogy az ember sajnálja a régmúlt dolgokat. Míg fiatal, változásokat kezdeményez, aztán mikor megöregszik, sajnálja, amiért a változások bekövetkeztek.
Wilbur Smith
-
Az idő (...) olyan lassan telik, amíg az ember fiatal, idősebb korunkban pedig olyan, mintha röpülne.
-
A fiatalság nem látja azokat a dolgokat, melyek a jelenben vannak, hanem a távoli jövőre függeszti a szemét. Pedig semmi sincs a jövőben, nem is lehet: az embernek csak a jelenhez van köze. Az évek múlásával egyre kevesebbet törjük a fejünket a jövőn, és egyre többet gondolunk a jelenre. És persze a múltra.
Alberto Moravia
-
Fiatalkorában így áll hozzá az ember a dolgokhoz. Amikor a fiatalság kezd elmúlni, akkor már nem móka a móka.
Agatha Christie
-
Az idő személyes és szubjektív. Minél fiatalabb vagy, annál lassabban, minél öregebb leszel, annál gyorsabban telik.
Feldmár András