Ugrás a tartalomra
Amikor az ember meghoz egy döntést az életében, feltehetően nem gondol bele abba, hogy az a döntés milyen hatással lesz mások életére, akár közvetve, akár közvetlenül.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden ember életében akad pár pillanat, mikor választásra kényszerül. Néhányan észre sem vesszük, hogy megtörténik, a többség nem is tud előre tervezni, de mindig van egy pillanat, mikor az egyik utat választjuk a másik helyett, és ennek életünk hátralevő részében viselnünk kell a következményeit. Ettől függ, milyen emberek leszünk, mások és saját magunk szemében.
Fredrik Backman
-
Döntés az is, ha az ember szántszándékkal nem hoz döntést.
Frank Herbert
-
Az életben rengeteg döntést kell hozni, és ha az ember nem dönt, sohasem csinálhat semmit, mert minden ideje azzal telik el, hogy válogat a dolgok között, amiket megtehetne.
-
Senki sem választja magának az életét. (...) Az úgy van, hogy az ember döntéseket hoz, azután azok hoznak döntéseket. A döntései döntenek.
-
Az ember sohasem lehet biztos, még (sőt talán főleg) a nagy, az eget rengetően fontos dolgokban sem, a maguk szövevényességével és utóhatásaival. De sajna, ezeket a döntéseket senki más nem hozhatja meg, és senki más nem birkózhat meg a következményeikkel, mint maga az ember.
Laurie Frankel
-
Az ember, amíg él, egyre csak azon igyekszik, hogy valami maradandót csináljon azok számára, akik a nyomába jönnek. Arra nem is gondol, hogy akik jönnek, azok mindent másképp látnak majd, és mindent átalakítanak, az egész életét átalakítják, és átköltöztetik a maguk új látóköre és egyénisége szerint, és tulajdonképpen szinte feleslegessé válik az, amit az ember a jövendő számára csinált, gondolt, tervezett.
Wass Albert
-
Senki sem tudja teljesen biztosan, milyen hatással van mások életére. Sokszor fogalmunk sincs. Mégis ugyanúgy cselekszünk.
Jay Asher
-
Az ember ritkán tudja, melyik szava vagy cselekedete jelent be végzetesen, visszavonhatatlanul egyfajta változást az emberi kapcsolatokban.
Márai Sándor
-
Az embernek van egy biológiai adottsága, van egy kultúra, ami körülveszi, és ez naponta a személyiségéhez hozzáad döntéseket, jó emléket, rossz emléket. Ez a belső tartalom amíg él, nő, és ez befolyásolja valójában a döntéseket. Az ember csak azt hiszi, hogy ő mindentől függetlenül, hirtelen hoz egy jó vagy rossz döntést. A fenét! Az ember egész élete mögötte dönt valamiről így vagy úgy.
Csányi Vilmos
-
Az ember sohasem tudhatja, kivel hozza össze a sors, vagy hogy egy egyszerû döntés - hogy a sarkon jobbra fordulunk vagy balra - néha mindent megváltoztat. Van úgy, hogy a választásaink nem számítanak. Máskor... egészen váratlan helyzetekbe sodorhatnak.
J. R. Ward