Ugrás a tartalomra
Amikor az ember tanulja, hogyan kell verset írni, nem szabad elvárni, hogy a mû azonnal jó legyen. A feltörekvő poéta mindig csak a kút feléig engedi le a vödrét, és újra meg újra üresen húzza fel. A csalódás óriási. Mégis, az embernek folytatnia kell.
Kapcsolódó idézetek
-
A versírás, talán furcsa, merthogy relatíve rövid formáról van szó, mégis rettenetesen időigényes, s ráadásul erőből, meg igyekezetből, meg szakmai tudásból nem megy. Ki kell várni, hogy jöjjön. S bár igyekszik az ember beüzemelni a belső motort, s padlógázzal nekihajtani a világnak, de ez a motor csak akkor indul el, ha kedve van hozzá. Egészen furcsa, hogy néha olyan, hogy számolatlan potyognak ki belőlem a versdarabok, néha meg mint egy kiszáradt kút.
Háy János
-
Az ember nem fejlődik folyamatosan, hanem van egy fölemelkedő szakasz, amelyben még nincs meg a tudás, de megvan az intuíció és a tehetség, meg a szorgalom. És amikor megjön a tudás, inkább csak rácsodálkozik a saját korábbi teljesítményére.
Jankovics Marcell
-
Kezdetben mindig vannak reménytelennek tûnő időszakok, ezen túl kell esni. Sokszor még most is előfordul, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy akartam. Ez elgondolkodtat, kétségbe ejt. Igyekszem folyamatosan fejleszteni magamat, és a mûsort, és ebben benne van, hogy olykor kétségbe kell esni.
Bödőcs Tibor
-
Nem minden mûvészet, amit alkottál. (...) Nem teljes mindaddig, amíg valaki be nem fogadja. (...) Csak akkor válik valamivé, ha valaki meghallgatja, látja, vagy bármely úton megtapasztalja.
Marilyn Manson
-
A történetek nem érnek véget. Amíg csak élünk, folytatódnak. Az ember egyszerûen kénytelen folytatni a dolgait. Lapoznia kell, új fejezetet nyitni, megtudni, mi minden vár rá legközelebb, és őszintén remélni, hogy bármi is jön, nem lesz túl durva. Még ha odabent, a lelke mélyén tudja is, hogy nagy valószínûséggel az lesz.
Darren Shan
-
Kivéve azt a néhány pillanatot, amikor az ember éppen tehetséges, a mûvészetet folyton gyakorolni kell. Főként azért, hogy a teremtő másodperceket jól ki tudjuk használni.
Bessenyei Ferenc
-
Az ember úgy van teremtve, hogy csak annak tud örülni, amit maga alkot. És ahhoz, hogy élvezni tudja, előbb meg kell másznia a költemény meredekét.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Egy költő számára ez a legnehezebb: fel kell készülnie arra, hogy csak önmagának ír. Én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy ne kelljen gyakran erre gondolnom. A lényeg, hogy az ember kiadja magából, megtisztuljon, és hogy mindig megőrizze öntudatát, még ha ez gyakran elég gyötrelmes is.
Irwin Allen Ginsberg
-
Az igaz mûvész nem ír gyorsan, hacsak hangulata nem így kívánja, és csupán elvétve képes nagy mennyiségben alkotni. Nem tud leszerződni olyasmire, hogy adott határidőre ennyi meg ennyi szót leszállít, hanem természetes tempójában, megfontoltan, nem ritkán kifejezetten lassan, s mindig lelkiállapotától meghatározottan ír; kihasználja a kedvező alkalmakat, ám egyetlen mondatot sem vet papírra, amit fáradt elmével vagy kényszerből formálna meg.
Howard Phillips Lovecraft
-
A versben nem lehet hazudni, a verset nem lehet "megírni", a versnek születni kell.
Veres Péter