Ugrás a tartalomra
Amikor egy párnak gyermeke születik, még jobban megismerik egymást. Az elvek még határozottabban megfogalmazódnak. Ha magad miatt nem is mondasz ki dolgokat, a gyerekért megteszed. Kimondod, ha valami nem tetszik, kevesebb kompromisszumba mész bele.
Kapcsolódó idézetek
-
Megszelídül az ember, ha gyereke születik. Rájössz, hogy nem halhatsz meg. Élned kell a miatt a kicsi valami miatt, amit létrehoztál. Ugyanakkor semmi nem döbbent rá jobban a halandóságodra, mint az, ha gyereked születik. A jövőt ő jelenti, nem te. És megérted - ilyenkor érted meg igazán -, hogy az életed véges. Az élet túszul ejtett. Nem halhatsz meg, ugyanakkor tudod, hogy meg fogsz halni.
Tony Parsons
-
Ha sokáig együtt élünk valakivel, és gyerekeink is születnek, az élet olyan lesz, mint a fára mászás. Fel és le, fel és le, az ember próbál megbirkózni mindennel, ügyes akar lenni, mászik és mászik, alig látja a másikat útközben. Ezt talán nem is értik a fiatalok, de minden megváltozik, amikor az embernek gyereke születik. Néha olyan érzés, mintha a házastársunkkal már nem is találkoznánk. Elsősorban szülők vagyunk és csapattagok, másodsorban házasok.
Fredrik Backman
-
Ha majd egyszer gyerekük lesz, fenekestül felfordul az életük. Eltolódnak a súlypontok, évekig mással sem foglalkoznak majd, mint hogy mindent megadjanak neki. Aztán ez a gyermek felnő, és úgy néznek majd egymásra, mint két ismeretlen, akiknek fogalmuk sincs arról, mi jár a másik fejében, és hogy mekkora fájdalmat tudnak egymásnak okozni. Ilyenkor már nincs szükség sebészkésre; egy-két szó is elég ahhoz, hogy húsz év bizalma darabokban essen szét.
Eva García Sáenz de Urturi
-
A gyerek egészen megváltoztatja az ember életét (...). Olyan dolgokat vehet észre, amelyeket addig soha, és olyan dolgokat érthet meg, amelyeket addig nem értett. Azt hiszem, akinek gyereke van, megszûnik létezni, mert onnantól csak a gyerek él tovább, és ettől az ember érdekes módon bölcsebb lesz.
Francisco González Ledesma
-
Ha gyerekem van, ez azt jelenti, hogy az emberre szavazok. Ha gyerekem van, ezzel mintha azt mondanám a világnak: megszülettem, kipróbáltam az életet, és olyan jónak találtam, hogy úgy döntöttem: érdemes megismételni.
Milan Kundera
-
Ne feledd, te követendő példa vagy a gyerekeid számára! A partnereddel való interakcióid fogják meghatározni, hogyan fognak viselkedni a saját kapcsolataikban a jövőben.
-
A család olyan, mint egy láncreakció. Ha a párod és te jól érzitek magatokat, a gyerekeitek is jól fogják érezni magukat. Ha feszültek vagytok, a család is feszült lesz. A gyereknevelés erőfeszítést igényel, azonban a beleadott idő és energia kétszeresen fog megtérülni.
-
Amikor gyermeked azt látja rajtad, hogy belülről sugárzol, boldog vagy, örülsz az életnek, az életednek, akkor ne aggódj, érezni fogja, hogy beszélhet az érzéseiről, problémáiról veled, mert tudja, hogy benned nem ellenséget, hanem társat lát.
Marie Clarence
-
Ha kapcsolatban élünk, tisztábban látjuk a saját határainkat, könnyebben meglátjuk az értékeinket és a gyengeségeinket, és olyan egészséges önvédelemre teszünk szert, amely nem engedi, hogy a másik érzelmi mélypontjai a mélybe rántsanak. Szerethetjük a másikat anélkül, hogy az érzelmeink követnék a másikét. A "ha ő szomorú, én is az vagyok" és a "haragszom rá, amiért ő is haragszik rám" nem sokat segít. Időre van szükség, amíg az ember ezt megtanulja.
Steve Biddulph
-
Az anyai ösztön a gyermeket magunk elé emeli, és szerintem ezzel nincs is semmi baj. Azzal már igen, ha személyiségünk teljesen feloldódik az anyaságban. Hiszem, hogy a gyerekünknek is jobb, ha nem mondunk le érte mindenről, ha nem hozunk érte a szükségesnél több áldozatot. Egy kiegyensúlyozott, helyét másban is megálló nő harmóniát sugároz, és jó példát mutat a gyerekének is.
Jakupcsek Gabriella