Ugrás a tartalomra
Amikor egyszer hitvány emberek dicsérték, Antiszhenész szorongva megjegyezte: "Aggódom, hogy valami rosszat tettem".
Kapcsolódó idézetek
-
Ha az emberek egyetértenek velem, mindig az az érzésem, hogy valami rosszat mondtam.
Oscar Wilde
-
Néha, amikor az ember fél, szörnyû dolgokat tesz és mond.
-
Hogyha valami jónak kiáltanak ki, akkor kimondatlanul mellette valamit kikiáltottak rossznak is.
-
Iszonyodott attól, hogy egy emberhez - aki csak olyan, mint ő, szóval gyarló, boldogságra vágyó s végül minden körülmények között nyomorultul elpusztuló - durva legyen, kíméletlen s tapintatlan, hogy megalázza őt önmaga előtt, hogy csak egy célzással, csak egy gondolattal is megbántsa és sokszor - legalább ezt képzelte - inkább meghalt volna, semhogy azt a hitet keltse, hogy valaki fölösleges ezen a világon s az illető, amíg elkotródik mellőle, pirulva mondogassa, "úgy látszik, terhére voltam".
Kosztolányi Dezső
-
Õszintén szólva úgy gondolom, hogy jogosan haragszom, amikor valaki fenyegeti azt, ami számomra "jó", tudod, amiről úgy gondolom, hogy "jár nekem".
William Paul Young
-
Lehet bizonyítani valamit következtetéssel, lehet ellentmondással, és lehet megfélemlítéssel. Ha valamit elég nagy magabiztossággal mondasz, az emberek egyszerûen megijednek.
Yang-Hui He
-
Szörnyû dolog a féltékenység. (...) Ha az ember gyalázatosan érzi magát, irigyli mások boldogságát.
Graham Greene
-
Amikor olyan gondolatokat vetettem fel, amelyekkel nem értettek egyet a hatalmon levők, azt követelték, hogy mutassak bizonyítékot; amikor azt kértem, hogy biztosítsanak bizonyítékot az ő hitük mellett, megbüntettek fegyelmezetlenségért.
Stefan Molyneux
-
Van, amikor azért bőgök,
mert rossz voltam,
és van, amikor azért,
mert jó voltam,
de nem hiszik el.
Annyi mindenért lehet bőgni, de
olyan nehéz megmondani, hogy miért.
Janikovszky Éva
-
Én nem vagyok túlszerény ember, ezt legdühösebb ellenségem sem foghatja rám; őszintén elismerem, hogy megérdemlem a dicséretet; de ha szembe dicsérnek, tudj` az ördög, olyan furcsán érzem magamat, mintha rühös volnék s nem volna szabad vakaróznom.
Petőfi Sándor