Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amikor elvakult embert akarunk felvilágosítani, ugyanarra a reakcióra kell számítanunk, mint amikor a pupillába világítunk - beszûkül.

Oliver Wendell Holmes
🎭 Opera 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A többi ember tükör. Gyorsan elhomályosuló tükör, ez igaz, mivel az ember figyelme ellankad. Állandóan fel kell csigáznia figyelmét, ingerelni, hevíteni. Albert Camus
  2. Elég csak egyszer megtapasztalni, hogy az ember éles fényben is vak lehet, és láthat a sötétben is, és máris el kell gondolkodnunk a látás mibenlétében. Muriel Barbery
  3. Ha logikai úton próbáljuk megérteni az őrültséget, az olyan, mintha fáklyával keresnénk a sötétséget. Nathan Filer
  4. Néha nekünk is idegenné kell válnunk önmagunk számára. Így a lelkünkben rejtőző fény megvilágítja azt, amit meg kell látnunk. Paulo Coelho
  5. Ha azt gyanítjuk valakiről, hogy hazudik, tettessük magunkat úgy, mintha hinnénk neki. Erre szemtelen lesz, még nagyobbat lódít, és leleplezi önmagát. Arthur Schopenhauer
  6. Úgy élünk az igazságban mint fényben a vakok vízbefúlóként beleomolva a szikrázó szemvakító óceánba egybeolvadva az igazsággal kérdőjelek nélkül. Jaan Kaplinski
  7. Általában nagyra tartják a tisztánlátást. Szerintem, ha magunkon alkalmazzuk - ha kitapintjuk az igazságot a tetteink mögött -, annál az is jobb, ha megvakulunk. Mark Lawrence
  8. Az ember akkor lesz ember, ha átvilágítja mélyéig önmagát, s a benső világosságból környezetére sugarat bocsát. Weöres Sándor
  9. A világ szól az emberhez, ha hagyja; az a titok nyitja, hogy meg kell tanulni hallani. Justin Cronin
  10. Az embernek gyakran vakon kell hinnie azoknak, akiket szeret, különben a feltétlen bizalom elvész. És az embernek néha be kell csuknia a szemét, hogy lásson. Nógrádi Gábor
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat