Ugrás a tartalomra
Amikor felém hajol, különös melegség szûrődik át rajtam. (...) Csak a forró leheletét érzem a bőrömön. Nagyon finoman csókolóztunk. Éppen hogy csak, mintha nem volnánk biztosak benne. Csak az ajkaink érnek össze.
Kapcsolódó idézetek
-
Erős karjával védelmezően átölel. Bársonyos nyelve az enyém köré fonódik, számomra eddig ismeretlen forróságot ébresztve a testemben. Nem csupán csókolózunk, ez már... szerintem sokkal több.
Simone Elkeles
-
Nagyon lágyan tartom a tenyeremben a tarkóját, az ajkára nézek, és most megcsókolom. Csak nagyon finoman, pont úgy, ahogy az ember megcsókol egy lepkét. Megrebbenti az ajkát. Aztán folytatom, és folytatja ő is. Ilyen apró rezzenésekből érezni lehet egy embert.
-
Először csak egy apró csókocskát kaptam, ismerkedő, mondhatnám félszeg kis csókot. Aztán mélyet sóhajtott, a két kezébe fogta az arcom, és olyan szenvedéllyel vette birtokba az ajkamat, hogy azt hittem ott, menten belehalok a gyönyörûségbe. (...) Hosszan csókoltuk egymást, majd egy pillanatnyi szünet után újrakezdtük. Nem tudtam gondolkodni, csak az számított, hogy (...) ajka az enyémen van, az elmém csak ezzel az élménnyel volt tele.
-
Átölel, és magához szorít, a testéből annyi szerelem, rajongás árad, hogy behunyom a szememet, és elmerülök benne. Az érintésbe, az ajka puhaságába olvadok, elveszek a csodálatos, lebegő, súlytalan együttlétben. Mintha felhőkön siklanánk, szivárványokon, dacolunk a gravitációval, kötelékek nélkül. Olyan mély, hosszú, lelkes csókban forrunk össze, amelyből nincs visszaút a földre.
Alyson Noel
-
A csókja lágy volt, végtelenül gyengéd. Mélyen felkavart, a pulzusomat az egekbe lökte. Ártatlan volt, bensőséges, a lelkemet perzselte, ahogy hátradöntötte a fejemet, hogy felfedezzen, mintha most csókolóznánk először. És talán így is volt - valójában.
Jennifer L. Armentrout
-
Ezúttal viszont senki sem zavarhat meg bennünket, csak mi magunk. (...) A bizsergető érzés egyre erősebb lesz, a mellkasomból szétárad a testemben, végig a karomban, a lábamban, míg végül már minden porcikámat elönti a forróság. Nem tudok betelni a csókjaival, egyre jobban vágyom rá, hogy folytassa. Azt hittem, jól ismerem az éhség természetét, de ez a fajta éhség egészen más.
Suzanne Collins
-
Finoman, rajongva csókolt meg. Megfeledkeztem a tömegről, a helyről, az időpontról, az okról... csak arra emlékeztem, hogy szeret, akar, és az övé vagyok.
Stephenie Meyer
-
A lány, akiről eddig csak álmodtam, a lány, aki jobban hasonlít rám, mint bárki más, akit eddig ismertem, meg akar csókolni.
Amikor félrehajtja a fejét, átveszem az irányítást. A szánk találkozik egy pillanatra, mielőtt beletúrok a hajába, és lágyan, gyengéden megcsókolom. Kezembe fogom az arcát, durva ujjaim alatt selymes a bőre, mint a kisbabáknak. A testem azt diktálná, hogy használjam ki a helyzetet, de az agyam (már amelyik a fejemben van) segít, hogy ne menjek túl messzire.
Simone Elkeles
-
Ez az első csók, amelynek mindketten tudatában vagyunk. Egyikünk sem beteg, egyikünk sincs magán kívül a fájdalomtól, egyikünk sem veszítette el az eszméletét. Az ajkunk nem forró a láztól, és nem is jéghideg. Ez az első csók, amely megdobogtatja a szívemet. Forró és különös. Ez az első csók, ami után várom a következőt.
Suzanne Collins
-
Ajkaim kettéválnak (...). A csók egyre mélyebb és intenzívebb lesz, testünk úgy összegabalyodik, hogy nem tudom megmondani, hol kezdődik az enyém, és hol az övé. Úgy érzem, mintha zuhannék, lebegnék és repülnék, és ezt mind egyszerre. Addig csókoljuk egymást, amíg a szám megfájdul, és a bőröm ég, mintha elektromos ütés érte volna.
Karen M. McManus