Amikor felnézek az éjszakai égboltra, eszembe jut, hogy semmi más nem vagyok, csak régóta halott csillagok hamvai. Az ember atomok összessége, amelyek meghatározott rend szerint egy rövid időre összeállnak, majd újra széthullanak. Megnyugvást találok a jelentéktelenségemben.

Kapcsolódó idézetek

1. Az emberek csak halott csillagok hamvai. Mind atomok vagyunk, amik egy rövid időre összeállnak, és utána széthullanak. Amikor ennek vége, és újra semmivé foszlunk szét, tiszta lappal kezdhetünk, mintha eltörölnék az összes bûnünket.
2. A költők az mondják, hogy a tudós elhatárolja magát a csillagok szépségétől - egyszerûen gázatomokból álló gömböknek tartja őket. Semmi "egyszerûen". Magányos éjszakákon én is látom a csillagokat és érzem szépségüket. Többet vagy kevesebbet látok-e, mint a költők? Az égbolt végtelensége kiterjeszti a képzeletemet, s mintegy csodahintón utazgatva, saját kis szememmel akár egymillió éves fényt is megláthatok a végtelen csillagrendszerben, amelynek én is része vagyok... talán az én testem anyaga éppúgy dobódott ki valamilyen elfelejtett csillagból, mint ahogyan lám, most is anyag lökődik ki ott, abból a csillagrobbanásból. (...) A világmindenség nem lesz kevésbé misztikus, ha tudunk egyet-mást róla. Sokkal csodálatosabb az igazság, mint azt a múltban bármelyik mûvész megálmodhatta! Richard Feynman
3. Nincs se jó, se rossz oka annak, hogy élünk vagy meghalunk. Szokj hozzá. Millió galaxis, százmillió csillag, és az egyiken egy kis folt, egy pillanatra. Ezek vagyunk mi. Elveszve az ûrben.
4. Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk. Victor Hugo
5. A világot szinte már teljesen felosztották, ami maradt, azt szétdarabolták, meghódították, gyarmatosították. De ott vannak a csillagok, a messzi, soha el nem érhető világok, csak fel kell nézni az éjszakai égboltra. Ha tehetném, én magunkhoz csatolnám a bolygókat; gyakran jut eszembe. Elszomorító, hogy ily tisztán látni őket, és mégis végtelenül távoliak. Cecil John Rhodes
6. Apró dolgok vagyunk, mi emberek. Nagyon keveset jelentünk. Az életünk szûkös és rövid, és az álmaink, legyenek bármilyen nemesek is, nem fogják megváltoztatni a csillagokat az égen.
7. A természetben áramló molekulák folyamának része vagyok. Egy időre hangot kapok, tudatosságot kapok, de úgy érzem, annak a csillagporból álló folytonosságnak a része vagyok, amelybe beleszületek és amelybe ennek az életnek a végén visszatérek.
8. Amikor az ember alszik, némiképp megszûnik létezni, ha meg csak úgy tesz, mintha aludna, az meg olyan, mintha úgy hinné, az égvilágon semmi nem történik, remélve, hogy a dolgok közben maguktól elrendeződnek. Fabio Geda
9. Néha azt gondolom, hogy az élet nem ér semmit. Meghalok, és az emberiségnek nem fogok hiányozni. Az emberiség is meghal, és az univerzumnak nem fog hiányozni. Az univerzum is meghal, és az örökkévalóságnak nem fog hiányozni. Jelentéktelenek vagyunk, apró porszemek az idő végtelenségében. Máskor meg azt gondolom, hogy mindannyian egy küldetéssel jövünk a világra, mindannyian betöltünk egy szerepet, mindannyian részei vagyunk egy nagy rendszernek. Talán csak icipici ez a küldetés, de ha jól meggondoljuk, lehet, hogy egy ilyen icipici dolog is kulcsfontosságú morzsája a nagy kozmikus tortának. Aprócska pillangók vagyunk, amelyek gyenge szárnycsapásai talán mégis távoli viharokat képesek támasztani az univerzumban. Jose Rodrigues dos Santos
10. Ha én elmegyek innen, velem jön a világ. Ez a világ, amit én látok, a magam szemével, a magam hangulatain keresztülszûrődve. És se esték, se hajnalok, se felhők, se szelek, se csillagok többet olyanok nem lesznek, mint most. Mert nem látom őket többé olyanoknak. Akik utánam jönnek, már nem az én világomat látják, csupán a magukét, s az én számomra az már úgyis idegen. Wass Albert