Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amikor kommentárokat olvasok javaslatokról, hogy a C nyelvnek merre kellene haladnia, gyakran visszagondolok a múltra és hálát adok, hogy nem a széleskörû nyilvánosság tanácsait figyelembe véve végeztük a fejlesztését.

Dennis MacAlistair Ritchie
🔮 Jövőkép 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Amikor elmesélünk valamit, saját törvényeink szerint tesszük, de úgy, hogy nyitva hagyunk egy ajtót. Változatot írunk, de sosem véglegeset. És talán reméljük, hogy valaki majd meghallja a csöndeket, és folytatódhat a történet. Jeanette Winterson
  2. Néha az olvasás élményét elrontja a túl sok vélemény. Jeanine Cummins
  3. A nyelv néha korlát, nem pedig ösvény.
  4. Teljesen észszerû dolog a múlt tapasztalataiból meríteni, azzal próbálkozni, ami már egyszer mûködött. Valóban ostobaság lenne, ha nem fogadnánk el az előttünk járók tanácsait. De az is, ha megrögzötten ragaszkodnánk hozzájuk. Sabine Hossenfelder
  5. Azt hiszem, az emberek szeretnek vissza-visszatérni a régi gondolataikhoz. (...) Nem mindig mi határozzuk meg, hogy mire emlékezünk, és mit felejtünk el. Olykor olyasmi jut eszünkbe, amire egyáltalán nem szívesen emlékezünk vissza. Jostein Gaarder
  6. Ma nyíltan ki lehet mondani a dolgokat, a következményeit azonban nem mindig ismerjük. Sas József
  7. Ha valaki sokat ír, sok helyen próbálkozik megjelentetni, és sehol nem fogadják, vagy nem jó szívvel fogadják, az gyanús kell, hogy legyen. Azt jelenti, hogy valami miatt mégsem kell rá olyan nagyon figyelni. Feltehetően nem csak a sokat szapult intézményrendszerben vagy a szerkesztőkben van a hiba. Arra érdemes törekedni, hogy csináljunk valami olyat, amire már nem tudja azt mondani a szerkesztő, hogy nem közlöm, mert akkor azt fogja érezni, hogy kimaradhat valamilyen, akár később irodalomtörténetivé is váló folyamatból, de legalábbis megfosztja az olvasókat valami ínyencségtől. Lapis József
  8. Néha hasznos az ismert dolgokat egy új nyelven elmondani. Marcus du Sautoy
  9. Bárcsak azt mondhatnám, hogy tanultunk a múlt hibáiból! De az ember ritkán néz vissza, csak ha épp ugyanazokat a hibákat látja elkövetni. Lucinda Riley
  10. Általános tapasztalat, hogy az új hallatára szinte kivétel nélkül mindenki hosszasan kifejti, hogy az "új" miért hibás, hogy az "új" miért nem valósítható meg. A fejlődésben jóval előbbre jutnánk, ha az "új" elvetésére fordított energia 5%-át megvalósítási lehetőségeinek kutatására fordítanánk. Lénárd Ferenc
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat