Amikor mások az erényes viselkedés terén hiányosságokkal küzdenek, és emiatt fájdalmat vagy szenvedést okoznak embertársaiknak, fel kell szólalnunk ez ellen (a megfelelő módon, a megfelelő időben, a megfelelő szinten). De ha bûnük megbocsátható, emlékeztessük magunkat arra, hogy mi miben reménykedünk, amikor elbaltázunk valamit, és próbáljunk ugyanolyan jóindulattal és megértéssel viseltetni irányukban, mint amit mi is szeretnénk kapni másoktól.

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor megbocsátunk valakinek, őszintén és határozottan szembe kell néznünk az ellenünk elkövetett vétkével. El kell ismernünk a nekünk okozott fájdalmat és veszteséget, beleértve az illető tettének hosszú távú következményeit is. A bûnt gyûlölnünk kell (...), ugyanakkor a bûnösnek (...) meg kell bocsátanunk.
2. Meg kell bocsátani azoknak, akik vétkeztek ellenünk, és bocsánatot kell kérni azoktól, akik ellen mi magunk vétkeztünk. A megbocsátás nélkül ártatlan embereket bánthatunk meg.
3. Ahelyett, hogy elítéljük az embereket, próbáljuk megérteni őket. Próbáljuk meg kideríteni, hogy miért teszik azt, amit tesznek. Ez sokkal hasznosabb és érdekesebb, mint a puszta bírálat; amellett rokonszenvet, türelmet és jóakaratot ébreszt. Dale Carnegie
4. Ha igaztalan támadást tapasztalunk, az, ha az elkövetőre gondolunk, táplálja a haragot és az agressziót. Empatikusabbá válunk, ha az áldozatra tereljük a figyelmünket, ami növeli az esélyét annak, hogy konstruktív irányba tudjuk terelni a haragunkat. Ekképpen ahelyett, hogy megpróbálnánk megbüntetni a kárt okozókat, nagyobb valószínûséggel segítünk a bántalmazottakon. Adam Grant
5. Mindannyiunknak vannak sérülései, ilyenek vagy olyanok. Hogy is ne lennének? Máskülönben mindenki tökéletes volna körülöttünk: szüleink, testvéreink, szomszédaink. Egyetlen kérdésen múlik majdnem minden: hogyan válaszolunk a lelki sérülésünkre? Bevalljuk-e vagy elnyomjuk? Hogyan határozza ez meg másokkal való kapcsolatainkat? Néhányan bevallják a sérüléseiket, és megpróbálják oldani; mások azzal töltik az életüket, hogy más sérülteknek segítenek; és vannak olyanok is, akiknek egyetlen célja az, hogy minden további egyéni sérülésnek elejét vegyék - bármi áron. Õk a könyörtelenek, akiktől óvakodni kell.
6. Engedni kellene talán az ösztöneinknek, hogy bántsunk vagy öljünk meg mindenkit, akire megharagszunk, vegyünk el a gyengébbtől mindent, amire kedvünk támad, és általában gázoljunk át mások érzésein? Nem vagyunk tökéletesek, vigyáznunk kell a gyarlóságainkra, különben elpusztítanak. (...) Miért kell szükségtelen szenvedést okoznunk? Christopher Paolini
7. Mikor bántanak, megtanulsz gyûlölni. Másfelől viszont, mikor te bántasz másokat, haragot érzel, ugyanakkor bûnösnek is tartod magad. Azonban ha megérted ezt a fajta fájdalmat, akkor képes leszel kedves lenni másokhoz. A fájdalom ismerete segít nekünk felnőni, éretté válni. Felnőni pedig azt jelenti, hogy képes vagy mérlegelni a fájdalmat, és egyedül döntést hozni.
8. Mikor bántanak, megtanulsz gyûlölni. Másfelől viszont, mikor te bántasz másokat, haragot érzel, ugyanakkor bûnösnek is tartod magad. Azonban ha megérted ezt a fajta fájdalmat, akkor képes leszel kedves lenni másokhoz. A fájdalom ismerete segít nekünk felnőni, éretté válni. Felnőni pedig azt jelenti, hogy képes vagy mérlegelni a fájdalmat, és egyedül döntést hozni.
9. Óriási hiba, ha hagyjuk magunkat megbénítani, megfutamítani mások irigységétől, rosszindulatától és pletykájától! Ilyenkor érdemes magunkban tudatosítani: azért alakult ki ez a helyzet, mert van valamink, amit a másik is szeretne, és fáj neki, hogy ő nem rendelkezik vele. Azért haragszik ránk, mert ezt mi juttattuk az eszébe, mi szembesítettük ezzel.
10. Igen, ha hibát követünk el, bocsánatot kell kérnünk, aztán pedig tovább lépni. Meg kell próbálni elfogadni az életünkben a változásokat, azt kell választanunk, hogy megbízunk egy régi ellenségben, vagy meg kell tanulnunk, hogy ne mi vívjuk meg a gyerekeink harcait. De néha az a fájdalom, amit mi okoztunk, olyan nagy, hogy nem lehetséges továbblépni.