Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amint felhagynánk a kozmikus tudásunk bővítésével, azt kockáztatnánk, hogy visszatérünk azokhoz a túlhaladott és gyerekes gondolatokhoz, melyek szerint a világ képletesen és a szó szoros értelmében is körülöttünk forog. Egy ilyen sivár világban az anyagi javakat hajhászó, fegyverkező emberek a szûk látókörû, előítéletes gondolkodás áldozataivá válnának. És ezzel az emberiség tudásvágya egészen addig ki is lehelné a lelkét, amíg fel nem emelkedne egy új, tudásra szomjazó civilizáció, amely rettegés helyett ismét csodálattal adózna a kozmikus perspektíva előtt.

Neil deGrasse Tyson
💍 Feleség ✍️ Író
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A világ úgy hemzseg a csodáktól, hogy azok közhellyé válnak és mi elfelejtjük... elfelejtem. Folyton ugyanazt a világot fürkésszük, mely így elszürkül előttünk. Más perspektívából azonban elakad tőle a lélegzetünk, mintha akkor látnánk először. Alan Moore
  2. Amikor szembesülünk tudásunk határaival és mindazzal, amit nem látunk vagy nem értünk, úgy oldjuk a feszültséget, hogy a világot és az életet leegyszerûsítjük szûk kategóriákba, könnyen eladható gondolatokba és előre gyártott történetekbe. Ez pedig időnként robbanásszerû következményekkel jár. Nassim Nicholas Taleb
  3. Mivel a tudomány meg akarja érteni, milyen a világ, és nem azzal foglalkozik, hogy milyennek szeretnénk látni, az eredményei sokszor nehezen érthetők és nem nyújtanak kielégülést. Időnként arra ösztökél, hogy rendezzük újra a dolgokat a fejünkben. Vannak persze nagyon egyszerû tudományos ismeretek is. A komplikáltság oka a világ bonyolultsága - vagy a miénk. Amikor elhárítjuk magunktól, mondván, hogy ez nekünk túl nehéz (mert valószínûleg rosszul tanítottak az iskolában), egy kicsivel mindig csökkentjük az esélyünket, hogy a saját kezünkbe vehessük a jövőnket. A jogainkat csorbítjuk meg, és az önbizalmunk is meggyengül. Carl Sagan
  4. Milyen ironikus, hogy minél jobban fejlődik az emberiség, minél nagyobb lesz a tudományban vetett hite, minél nagyobb hatalmat szerez a világ felett, annál valószínûtlenebb, hogy felfedeznek bennünket. Azonban amint a természetfelettivel kapcsolatos hitetlenségük megszabadít bennünket gátlásainktól, technológiájuk elég erős lesz ahhoz, hogy ha akarják, akár fenyegetést is jelenthetnek ránk nézve, sőt, néhányunkat meg is semmisíthetik. Stephenie Meyer
  5. Nem is igazi tudáscsomag van a fejünkben, hanem egy csomó előítélet, elvárások, leegyszerûsített karikatúraképek a világról. (...) A saját ilyenfajta tudásunk, ami tök jó arra, hogy tájékozódjunk az életben és túléljünk, az igazi figyelem útjába tud kerülni. Vonnák Diána
  6. Minden ránk vonatkozó titkos tudás itt lebeg az orrunk előtt, csak képtelenek vagyunk kihámozni belőle a lényeget. Utólag, ha már megtörtént a baj, sokkal bölcsebbek vagyunk. Valósággal tobzódunk az addig elhanyagolt, jelentéktelennek hitt, de egyszeriben nagyon fontossá váló részletekben, és ezek jobban passzolnak egymáshoz, mint egy római mozaik kődarabkái.
  7. A kérdések és nem a válaszok a fontosak, mert a válaszok sohasem teljesek, mindig behatárolják őket a fizikai érzékeink. És soha nem teljesen igazak, mert az isteni titkokra adott emberi "válaszokat" mindig átszínezi az adott kultúra, társadalom, célszerûség, előítélet; a kapzsiság és a többi halálos bûn. Mindezek ellenére azonban az embereknek hinniük kell. A szemmel láthatatlan dolgokba vetett hit az, ami táplálja a kreativitásunkat, sarkall minket olyan teljesítményekre, amiket nem lehet természetes jelenségekkel megmagyarázni, és az teszi lehetővé, hogy meghaladjuk a fizikai világunk határait.
  8. Még ha tisztán látnánk is a jövőt, esetleg nem lennének meg az eszközeink a leírására. Ezért korlátozódik oly gyakran a jövőről alkotott víziónk annak a világnak a felturbózott változatára, amelyben jelenleg élünk. Jamie Susskind
  9. Felnőttként tudjuk, hogy a gyerekeknek még fogalmuk sincs róla, hogy mik az igazi problémák, hiszen tapasztalatlanságuk miatt a világ dolgaira való rálátásuk korlátozott. A gyerekek még nem tudják, hogy nem körülöttük forog a világ. De vajon felnőttként be merjük magunknak vallani, hogy a gondolataink és világnézetünk abból a hitből táplálkozik, hogy a világ mégiscsak körülöttünk forog? Neil deGrasse Tyson
  10. Az emberi megismerés nem szorítható korlátok közé. A teológia utóvédharcaira, amelyek során újra és újra azt kívánja elhitetni velünk, hogy tudásunk egy meghatározott horizontját véglegesnek kell tekinteni, mert azon túl a természetfölötti szférája kezdődik - eleve kudarc vár. Ezt a kudarcot hovatovább a legbonyolultabb érvelések sem tudják elrejteni a tárgyilagosan ítélő gondolkodás elől. Ponori Thewrewk Aurél
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat