Ugrás a tartalomra
Amire a legnagyobb szükségünk van az életben, azt gyakran a gyerekkorban elutasított tulajdonságok között találjuk meg.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyerekkor az, amit egész életünk során próbálunk kiheverni.
-
Gyermekkorunkban minden szükséges tanítást megkaptunk, s ezt a tudásunkat az igazán nagy dolgok soha nem is kívánják elvenni tőlünk. Csak később tagadjuk meg magunkat és kuszálunk össze másokat. Sivatag és káprázat egész életünk, s nem merjük beismerni céltalanságát. Szerepelünk, ahelyett, hogy élnénk. Csak születni és meghalni tudunk szereptelenül, igazán.
Pilinszky János
-
A kérések kiszolgáltatják az embert. Gyerekként, ha valamit nagyon szeretnénk, másokon múlik, hogy megkaphatjuk-e.
Szaszkó Gabriella
-
Gyakran szorongtam, és nem találtam a helyem a világban. Ez természetes velejárója a gyermekkornak, amikor még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy bármi értelmet tulajdonítsunk a létnek.
Anthony Hopkins
-
Amit gyerekként megteszünk, hogy beilleszkedjünk, az szigetel el minket felnőttként.
-
Amikor a gyerekünk látszólag a legkevésbé érdemli meg a szeretetünket, akkor van rá a legnagyobb szüksége.
-
Olykor rettenetes dolgok történek velünk gyerekként. Olyan dolgok, amik meghatározhatják, hogy kivé válunk, ha akarjuk, ha nem.
-
Sokszor gyerekségek okozzák legnagyobb örömünket, és nagyon gonosz dolog semmivé tenni az ilyen örömöt.
Alexandre Dumas (ifj.)
-
Kiskorunkban elképzeljük a nem létezőt, felnőttként pedig igyekszünk megteremteni.
-
Van, hogy épp arra van szükségünk, ami ellen tiltakozunk.