Ugrás a tartalomra
Amire vágyik, azt tulajdonképpen nem is kívánja. Boldoggá biztosan nem teszi. Mindegy, a sorsát senki el nem kerülheti. Akkor hát - így mondták odahaza -, ha már kíván az ember, olyat kívánjon, hogy az atyaúristen is elszégyellje magát a kevésért, amit adott.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élettől nem várhatjuk, hogy megadja, amit kívánunk tőle. El kell fogadni, amit kapunk, és örülhetünk, hogy nem lett a sorsunk még sokkal rosszabb.
Margaret Mitchell
-
Nem jó, ha az embernek kívánságai vannak. A kívánság jól megérdemelt csalódást hoz, semmi mást.
John Steinbeck
-
Az ember eltökélten kívánhat magának valamit - esetleg éveken keresztül -, amíg tudja, hogy az a kívánság teljesíthetetlen. Ha viszont egy szép napon az előtt a lehetőség előtt áll, hogy a vágyálom valóra válik, akkor már csak egyet kíván: bárcsak soha ne kívánta volna azt a valamit.
Michael Ende
-
Úgyis csak azt csinálja mindenki, amihez kedve van. Bármire kényszerítik is rá az embert, hogy azt márpedig csinálnia kell, nem lesz benne köszönet. Viszont, ha valakinek kedve, indíttatása van valamire, akkor le sem lehet vakarni a dologról.
Laár András
-
Vágyainknak határt szabni, kívánságainkat féken tartani, indulatainkat megzabolázni, folyton rágondolva, hogy az egyes ember az összes kívánatos dolgoknak csak végtelenül kis részét érheti el, holott sok baj szükségszerûen mindenkit elér (...) - olyan életszabály ez, melyet ha nem követünk, nincs oly gazdagság és hatalom, mely megakadályozhatná, hogy nyomorúságosnak ne érezzük magunkat.
Arthur Schopenhauer
-
Minden embernek megvan a maga sorsa. A saját, máséhoz nem hasonlítható sorsa. (...) Vannak dolgok, amelyek az ember akaratától vagy törekvésétől függetlenül léteznek, de végeredményben mégsem tudják alakítani az ember sorsát, vagy ahogy gyakran mondják, nem tudják a sors kénye-kedvére kiszolgáltatni az embert. Hát persze csak akkor, hogyha maga az ember sem mond le a harcról.
-
Nem baj, ha nem az válik valóra, amit az ember akar, mert a sors majd felkínál mást. Az sem baj, ha az ellenségeink "megfúrják" az elképzeléseinket, mert minden rosszban van jó is, és sokszor ez a jó több, mint amit az ember remélt.
Czeizel Endre
-
Természetes emberi dolog, hogy nem szerethetünk mindenkit egyformán. Vagyis nem érezhetjük mindenki iránt azt, amit a szeretett személyek iránt érzünk. De ez nem jelentheti azt - még ha ellenségünk, rosszakarónk is az illető -, hogy szerencsétlenséget, szenvedést, rosszat kívánunk neki, netán a halálát kívánnánk. Ez nagyon embertelen, erkölcstelen kívánság lenne.
-
Ha nem kaptuk meg azt, amire vágytunk, két dolgot tehetünk: megkísérelni, hogy mégiscsak megkapjuk, vagy többé nem vágyni rá. Ha a kettő közül valamelyik sikerül, eloszlik a szomorúság.
Ernst Hans Gombrich
-
Nem szabad mindent megpróbálni, nem szabad annyira akarni. Mert minden jóakarat képes a visszájára fordulni. Hagyni kell valamit a természetnek is.
Sándor Erzsi