Ugrás a tartalomra
Amit el akarok mondani a szeretetről, nem az, amit érzek vagy gondolok, nem is az, amit máshol olvastam. (...) Amit érdemes kimondani, az ott van, a lelkünk mélyén. És, ha valóban találkozni akarunk, csakis ott találkozhatunk, lelkünk legmélyén, mert ott összeérünk - az igazi találkozások ott történnek.
Kapcsolódó idézetek
-
A szeretet egyfajta vívmány. A cselekvésből származik, valamint a saját határaink megtapasztalásából. Határaink vannak a jóban, csakúgy, mint a rosszban. A szeretet alapvetően csak annak a felismerése, hogy az emberek különbözőségeiben egy mélységes közösség rejlik.
A legmélyebb szeretetként éli át mindenki, ha elfogadják őt olyannak, amilyen. Mindenki szükségszerûen olyan, amilyen, nem is tudna másmilyen lenni. Mindenki attól ő maga, hogy olyan, amilyen. Bár az illető másmilyen, mint én vagyok, és én másmilyen vagyok őhozzá képest, de mindketten elfogadjuk egymást. Ez a tulajdonképpeni szeretet. Nem az, hogy átölelek valakit, vagy ilyesmi. Az csak a felszínesség. A szeretet alapvetően nem más, mint összhangban lenni a legmélységesebb erőkkel, tehát van benne valami vallásos jellegû. Azt is mondhatjuk, hogy ez maga a vallás: összekapcsolódom valami mélységessel, anélkül, hogy fürkészném.
Bert Hellinger
-
Milyen mély lehet a szív? Nem tudom. Keresem, keresem a mélységét, ahol a szeretet lakozik. A szeretet, amit te keltettél életre. Ami a tiéd. De nem találom. Annyira mélyen lakozik benne. Bennem. Nem találom, csak érzem. Érezlek. Nagyon-nagyon mélyen. Szívem mélyén. A Szeretetet. Téged.
Csitáry-Hock Tamás
-
Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk. Aki a legkedvesebb. Lelkünkhöz közelálló. Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni. A szeretet mélyebben van. Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben. A szeretet nem kötelesség, nem feladat. Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot. A szeretet: a szabadság jegyében áll.
Müller Péter
-
Semmit sem mondhatnál, amitől jobban vagy kevésbé szeretnélek. A mi szerelmünk mélyebb, semhogy a szavak valaha is elérhessék. Ez lelki szerelem.
Kurt Vonnegut
-
Az igazi szeretet éppen azt jelenti, hogy nem fordítasz hátat, nem hagysz el, ha valami zavar, bánt. Hanem őszintén megmondod. Mert fontos neked. Mert szíved mélyén szeretsz.
Csitáry-Hock Tamás
-
A szerelem nem egy elvont fogalom, ami csak a regényekben meg a versekben létezik, de a valóságban nem találkozhatunk vele. Ez egy igazi és élő dolog, és fontos. Mert megváltoztatja az ember életét, és többé nem leszünk olyanok, mint amikor még nem szerettünk. Ezt el kell fogadni, mert hozzátartozik a szerelemhez.
Nora Roberts
-
A szerelem ott van a mindennapokban. Találd meg először a pillanatban, hogy felismerhesd valakiben. Nagy csalódás lesz, ha kizárólag mástól vágysz rá. Lásd meg egy pillanatban, egy ölelésben, egy csodában, egy telefonhívásban, egy dalban, egy hangban, bármiben, hiszen ami szeretetből, szívből készült, az bizony mindig többé tesz, feltölt, csak merned kell elfogadni azt, ami szerelmet ad, mosolyt, boldoggá tesz, hiszen a valódi szerelem először a mindennapokban születik meg, ott kell észrevenni, befogadni, meglátni. Az, aki erre képtelen, valójában hiába várja, hogy majd valakitől megkapja az érzést. Amíg nem tanulod meg észrevenni magad körül, magadban, az életedben, addig esélytelen, hogy bárki teljessé tegyen.
Oravecz Nóra
-
Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek. Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így mûködik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.
Müller Péter
-
Kérlek, ne vágd ketté azt, ami egy... A szeretet benned van, mégsem tudod szavakkal körülírni. A legbátrabb képzelőtehetséggel sem tudsz mesélni arról, mit érzel, amikor szeretsz. A szeretet - akárcsak a boldogság, a hûség és az igazság - egy magasabb világból érkezik, onnan, ahol nem kell hozzá szó, hogy érezni tudd, és kifejezd. A szeretet létezéséhez nincs szükséged szemre, fülre, kézre, színekre, hangokra, mozgásra; ahhoz, hogy élni tudj vele, nincs szükséged semmire magadon kívül. A szeretetnek azonban szüksége van rád: te vagy a szeretet küldötte. A földre érkezvén, magaddal együtt a szeretet hírét is elhoztad - így te magad lettél a szeretet.
-
A szeretet ott rejlik minden emberi lényben, a szeretetet senkibe nem kell kívülről "beleplántálni". A szeretetet sehol nem kell keresnünk, mert eleve ott él mindnyájunkban. A szeretet nem más, mint a mindenkiben jelen lévő élet iránti vágyakozás, az élet mindenkiben jelen lévő minősége.
Osho