Anélkül, hogy lenne rá magyarázat, végre meg tudok bocsátani magamnak, és ettől megkönnyebbülök... Nem értem, mit keresek itt, és azt sem, hogy miért kértetek meg rá, hogy kísérjelek el titeket, de megerősítettétek bennem, amit eddig is éreztem: az emberek akkor találkoznak, amikor találkozniuk kell.

Kapcsolódó idézetek

1. Hiába vágyódott erre a találkozásra, most, hogy itt van végre, úgy érzi, innen is tovább kell rohannia! Tovább, tovább! "Meg kell végre találni, amit igazán keres, és míg AZ hiányzik, addig senki sem kell! Addig minden csak hazudozás, káprázat, gyáva menekülés!... ENGEDJETEK, AZ ISTEN SZERELMÉRE!" Müller Péter
2. Azt gondoltam, hogy egyáltalán nincs szükségem férfira, mert bármikor magamra hagyhatnak, hogy lassan elsüllyedjek a fájdalom és a becsapottság mocsarában. (...) Abban a percben megváltozott a véleményem, hogy veled találkoztam.
3. - Szerinted van ennek értelme? - Nem kell, hogy legyen, az csak megtörténik, mint mikor először meglátsz valakit csak úgy, elmegy melletted az utcán, és egymásra néztek egy pillanatra. Létezik egy ilyen felismerés, mintha tudnátok valamit, aztán a másik elmegy, és már túl késő bármit is csinálni. És sohasem felejted el, mert ott volt, és te elengedted. Azt gondolod: "És ha megálltam volna? Mi van, ha megszólítom? Mi van? Mi lett volna?" Talán csak párszor van ilyen az életben. - Vagy egyszer. - Vagy egyszer.
4. Megbeszéltük, hogy még találkozunk, de nem beszéltünk meg konkrétumokat - nem mintha bármelyikünknek is rossz érzése támadt volna. Egyszerûen úgy éreztem és valószínûleg ő is, hogy mindent megbeszéltünk, illetve amit mégsem, azt is megértettük. Nekem elég volt tudni, hogy itt van, és valószínûleg neki is elég a tudat, hogy én itt vagyok. Néha az embernek csak ennyi kell: tudni, hogy a másik van. Cecelia Ahern
5. Most találkozom vele, aki éppen úgy tudja, hogy jövök, mint én, hogy vár rám, vele, aki minden lépésének értelmét abban látja, hogy közelebb hozza hozzám, vele, aki minden idegen szemébe kutatva néz: hátha én vagyok, ha vonatba ül, azzal száll fel, hogy hátha várok rá bent, hall egy nevet, úgy érzi, hogy az enyém, hangot, s azt hiszi én vagyok, vele, végre találkozom ott a majorban, a fák alatt hever és vár, közben olvas, hogy az időt elüsse, mikor meglát, felkel és jön, kérdezés, szó nélkül jön, abban a pillanatban minden megoldódott. (...) Egészen nyugodt vagyok. Csepp szorongás sincs bennem. Először életemben nem félek. Hamvas Béla
6. Egy találkozás különleges tud lenni. Segíthet megismerni önmagunkat, különleges pillanatokat ajándékozhat, újfajta értelmet adhat az életünknek, egyszerûen segíthet élni. Nem kell várni rá, kutatni sem, amikor eljön az ideje, ott lesz. Ez történt velünk. J. J. Stalter
7. Van az a pillanat, amikor már nincs kedved magyarázkodni, hogy mit miért érzel úgy, ahogy - olyankor már nem érdekel, hogy bárkivel bármit is megértess. Nem szomjazol a megoldásukra, megvagy nélküle is - de ne menekülj, akármennyire is egyszerûnek tûnne, ne zárkózz be, találj valakit, aki ugyanazon megy át, amin te. Nála lesz a kulcs. Megnyugtat és felemel a zavarból, amiből egyedül képtelen lennél felállni, mert magad sem tudtad, hogy miben vagy. Addig, amíg van, aki érti és érzi azt, amit te, könnyedén léphetsz még egyet. Nyugodtan, boldogan, mert nem vagy egyedül - más is érzi a pofonokat, azt a frusztrációt, azokat a nehézségeket, amikből neked is bőven jutottak. Oravecz Nóra
8. - Miért jöttél vissza? (...) - Talán hiányoztál. - El kellett rohannod ahhoz, hogy erre rájöjj? - Reméltem, hogy a dolgok megváltoznak, ha elmegyek. - Semmi sem változott. Mit keresel itt? - Jobban szeretem, ha itt hiányzol nekem, mint másutt. Graham Greene
9. Idővel rájössz, hogy senki megerősítésére sincs szükséged. Ha idáig eljutsz, onnantól szabad vagy. Nehéz lesz, az biztos, főleg, ha senki sem támogat abban, amiben annyira hiszel. Higgy benne, és jön. Megy. Mûködik. De csak akkor, ha biztos vagy magadban. Nem kell tudnod, hogy mi a cél, hogy hová tartasz. Tök mindegy. Egy dolog a fontos: méghozzá az, hogy bármi van, te csak menj tovább. Oravecz Nóra
10. - Annyira sajnálom! Talán gyûlölnöm kellene... Dühösnek kellene rá lennem, mégsem vagyok az. Elmosolyodom. Végeredményben neki köszönhetem, hogy boldogabb vagyok, mint korábban bármikor. Gyorsan beszél, közben sír, magyarázkodik. Fél füllel hallgatom. Nem érdekelnek a részletek. (...) Egyetlen szót akar tőlem hallani... Várok. És amikor végül megadja a lehetőséget, boldogan mondom ki: - Megbocsátok. Harlan Coben