Ugrás a tartalomra
Annak, amit az emberről beszélnek, akár igaz, akár nem, mégis épp oly befolyása van az ember életére és főképpen sorsára, mint annak, amit az ember tesz.
Kapcsolódó idézetek
-
Amit valakiről beszélnek, akár való, akár valótlan, gyakran ugyanolyan fontos szerepet játszik életében, kiváltképp sorsa alakulásában, mint az, amit cselekszik.
Victor Hugo
-
Az ember sorsát az pecsételi meg, vagy inkább az mutatja meg, hogy miképpen vélekedik önmagáról.
Henry David Thoreau
-
Az ember csinálja is azt, ami történik vele. Csinálja, hívja magához, nem engedi el azt, aminek meg kell történni. Ilyen az ember. Akkor is megteszi, ha rögtön, első pillanattól érzi és tudja, hogy amit tesz, végzetes. Tartják egymást, az ember és sorsa, idézik és alkotják egymást.
Márai Sándor
-
Az ember sorsa az, amit hisz magáról. Ha elhiszi, hogy őt már a kezdet kezdetén "elrontották", eleve kétségbe vonja, hogy változhat, így nem is fog változni.
Szendi Gábor
-
A cél, a szándék többet mond egy emberről, mint a tettei.
Namrata Patel
-
Az ember szépnek vagy csúnyának, okosnak vagy butának, érdekesnek vagy érdektelennek hiszi magát. Hihetünk abban, hogy hatással vagyunk másokra, vagy épp ellenkezőleg. (...) Az ember sok mindenben hihet, s ez a hit nagyban befolyásolja az életét.
-
Nemcsak az a fontos, hogy az emberek mit tesznek, hanem az is, hogy milyen emberként teszik, amit tesznek.
-
Ha valakinek nem egyeznek meg a szavai és a tettei, vagyis olyat mond, amit nem csinál, vagy mást csinál, mint amit mond, akkor egy szavát se higgyétek el! Mert az az igazság, amit cselekszik, és nem az, amit mond.
Feldmár András
-
Minden embernek megvan a maga sorsa. A saját, máséhoz nem hasonlítható sorsa. (...) Vannak dolgok, amelyek az ember akaratától vagy törekvésétől függetlenül léteznek, de végeredményben mégsem tudják alakítani az ember sorsát, vagy ahogy gyakran mondják, nem tudják a sors kénye-kedvére kiszolgáltatni az embert. Hát persze csak akkor, hogyha maga az ember sem mond le a harcról.
-
Az emberben éppen annyi rossz van, mint amennyi jó, s hol az egyik, hol a másik kerül elő, aszerint, hogy a körülmények melyiknek kedveznek.
Wass Albert