Ugrás a tartalomra
Amit valakiről beszélnek, akár való, akár valótlan, gyakran ugyanolyan fontos szerepet játszik életében, kiváltképp sorsa alakulásában, mint az, amit cselekszik.
Kapcsolódó idézetek
-
Annak, amit az emberről beszélnek, akár igaz, akár nem, mégis épp oly befolyása van az ember életére és főképpen sorsára, mint annak, amit az ember tesz.
Victor Hugo
-
Az ember sorsát az pecsételi meg, vagy inkább az mutatja meg, hogy miképpen vélekedik önmagáról.
Henry David Thoreau
-
Az ember csinálja is azt, ami történik vele. Csinálja, hívja magához, nem engedi el azt, aminek meg kell történni. Ilyen az ember. Akkor is megteszi, ha rögtön, első pillanattól érzi és tudja, hogy amit tesz, végzetes. Tartják egymást, az ember és sorsa, idézik és alkotják egymást.
Márai Sándor
-
A gondolat, akár kimondják, akár nem, valóságos dolog, és ereje van.
Frank Herbert
-
Az is fontos, hogy mit álmodik az ember, de legalább annyira fontos, hogy számoljon a valósággal.
Bartis Attila
-
A cél, a szándék többet mond egy emberről, mint a tettei.
Namrata Patel
-
Fontos, hogy az embernek mindenről legyenek képek a fejében. Akkor is, ha ezek a képek nem igazak. És persze általában nem igazak.
-
Az események, azok a fontosak. A történet fontos. Ami történik, az változtatja meg az ember életét, és nem az számít, hogy hol és kivel esett meg.
Fabio Geda
-
Ilyen dolgokon fordul meg egy ember élete. Közbejön egy merőben abszurd, millió az egyhez véletlen, jelentéktelen mellékkörülmény - és megváltoztatja az ember életét. (...) Kétlem, hogy az életben bármi is igazán jelentéktelen volna. Minden, ami az emberrel történik, szervesen azonos azzal, akivel történik.
Aldous Huxley
-
Minél többet beszélnek, annál jobb. Mert sok beszédnek sok az alja, de azért mindig van abban valamicske igazság, amit mondanak.
Agatha Christie