Ugrás a tartalomra
Annak dacára, hogy az utcán tolvajként nagyon bátor és vakmerő voltam, attól feszült lettem, hogy ajtókon kopogjak be munkáért. És talán igazam is volt. Végtére is a lopás privát cselekedet. Az ember egyedül csinálja, magáért csinálja, és nem vágyik senki elismerésére. Mikor azonban idegenekkel beszélsz, és valami legálisat kérsz tőlük, az olyan, mintha arra kérnéd őket, ítéljenek meg, és én nem voltam kész arra, hogy ennyire sebezhetővé tegyem magam.
Kapcsolódó idézetek
-
A bátor kiállás nem a győzelemre megy ki. Egy olyan világban, ahol a hiány és a szégyen dominál, a félelem az ember természetévé vált, a sebezhetőség felforgató dolognak hat. Kellemetlenül érinti az embereket. Néha egy kicsit veszélyes is. És vitathatatlan: azzal, hogy kimondjuk, amit gondolunk, hatalmas kockázatot vállalunk, azt, hogy esetleg megbánthatnak minket. De (...) semmi sem olyan kellemetlen, veszélyes, vagy bántó, mint az, ha az életemet egy kívülálló szemével nézem, és csak álmodozom arról, hogy milyen is lenne, ha bátran előlépnék, és a többiek tudomására hoznám, hogy én mit szeretnék.
Brené Brown
-
Lopj bármiből, ami inspirál vagy felkelti az érdeklődésed. Merülj el régi és új filmek, zenék, könyvek, festmények élvezetében, csodálj meg fényképeket, álmokat, véletlenül kihallgatott beszélgetéseket, épületeket, hidakat, utcatáblákat, fákat, felhőket, vízfelületeket, fényeket és árnyékokat. Csak azt engedd magadhoz, ami egyenesen hozzád szól. Ettől lesz hiteles a munkád, így lesz tiéd, amit elloptál.
Jim Jarmusch
-
Néha el kell lopnod még azt, ami a tiéd. Ki kell tépned valaki más kezéből akkor is, ha jogosan te érdemled meg. A legnagyobb bátorság az, amikor azokért a dolgokért küzdesz, amik már a tieid. Ezekért akár meg is halnál.
-
Ha kitalálsz valamit, és félsz, hogy ellopják, még nem vagy érett arra, hogy valami igazán nagyot tegyél. A legnagyobb emberek bátran osztják meg az ötleteiket. Tisztában vannak vele, hogy jó néhányat el fognak lopni, csúnya, rossz bácsik, és nénik. Na és?
Vámos Robi
-
Nem mondom, hogy az ember arra született, hogy tisztességes legyen. Mert az ember lop. Abból él, hogy lop. Mint a róka, vagy mint a farkas. Hol az Istentől, hol az emberektől, de mégiscsak legtöbbet az Istentől, mert minden az Istené, s nem az embereké. De aki beáll cselédnek, szolgának egy úrhoz, egy gazdához, akitől fizetést kap, kommenciót, pénzt és mindent, hogy élni tudjon, s még attól is lop: az akkora gazember, akkora egy bitang tolvaj, hogy még az ördög is restell kezet fogni vele!
Wass Albert
-
Ráléptél az utadra. Kevés embernek van hozzá bátorsága. Szívesebben mennek olyan úton, amelyik nem az övék. Mindegyiküknek megvan a maga adottsága, de nem akarja észrevenni.
Paulo Coelho
-
Azt akarjuk, hogy vedd el tőlünk, ami kell. Hogy lopj. Ez azonban nem is lopás, mert csak azt kapod, amit átengedünk neked. Ezt adod tovább a saját hangodon, és így fogod megtalálni a saját hangodat. Minden így kezdődik. Aztán egy napon valaki tőled lop majd.
Francis Ford Coppola
-
Nagy bátorság kell a segítségkéréshez. (...) Szeretjük a problémáinkat magunk megoldani, és úgy tekintünk a makacsságra, mintha az jó tulajdonság lenne. Néha azonban egyszerûen túl nagyok a kihívások. Legyen tisztában a korlátaival, és tartsa tiszteletben azokat! Nincs semmi rossz abban, ha szükség esetén segítséget kérünk.
David B. Agus
-
Azt akarom, hogy merjetek gorombák lenni, ha valakit aljasnak találtok! Merjetek ellentmondani! Merjetek felhördülni! Azt akarom, ne törődjetek udvariassággal, ha az igazatokról van szó! Szeretném, ha megreccsenne kissé a padló, ahogyan megálltok, s ha elsápadna az arca annak, kire ráhörkentek!
Szilvási Lajos
-
Jöhet bárki, bármit a kezedbe adhat, ha nem vagy elég erős, el fogod veszíteni, mert nem a tiéd. Nem dolgoztál meg érte, nem a te könnyeid vannak benne, és nem téged edzett. Az csak valami, amibe beleülsz, amit elfogadsz, mert nincs más, meg egyébként is ez a könnyebb út. Van, akinek ennyi jut - de csak azért, mert nem hisz magában eléggé, és nem mer szembenézni azzal a kellemetlen érzéssel, ami csak amiatt van, mert fél, hogy valamit rosszul csinál. Legyél te az, aki mer, aki bátor, aki mer hibázni.
Oravecz Nóra