Ugrás a tartalomra
Annak, hogy túltegyem magam rajtad, nem az a módja, hogy összejövök valakivel, vagy ha úgy teszek, mintha nem is lettél volna. Mi ketten szerettük egymást, és aztán összetörted a szívem. Mindent megtettem, hogy ne kelljen szembenéznem ezzel a ténnyel. Egy nap meg fogok csókolni valakit. És ha megteszem, az magamért lesz.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem tudom, miért csinálod ezt velem. Már így is jobban szeretlek, mint amit a szívem el tud viselni. Mosolyogsz rám, anélkül, hogy tudnád, ez mit tesz velem. Megölelsz, de nem látsz többnek egyszerû barátnál. Egy nap nem fogom tovább bírni. Hiszen már most is alig tudom kontrollálni magam.
-
Ahhoz, hogy szeressek valakit, el kell fogadnom magamat, és nem engedhetem, hogy a másik személy határozza meg, ki vagyok. Ha valaki ennek ellenére szeretni tud, az egy jó kezdet.
Hayley Williams
-
Nem érzem, hogy tőlem veszed el azt, amit másnak adsz magadból. Ha így éreznék, sürgősen túltenném magam rajta. Számomra nem evidens, hogy az összegabalyodott felek befejeztetik egymással korábbi baráti kapcsolataikat. A szeretésnek nem lehetnek feltételei. Ha valakit annyira befogad az ember az életébe, mint téged én, eljut oda, hogy mindenestől fogadja be. Ez nem ugyanaz, mint amikor valaki egy rosszfajta önbizalomhiányban lealacsonyítja magát a másikhoz. A szerelem egyben tévedésmisztérium is: egyetlen emberben akarjuk meglelni és szeretni az egész világot. Ez nem sikerülhet. Minden férfit nem szerethetsz bennem.
Vavyan Fable
-
Ekkor már tudta, hogy nem csak egyféleképpen tud összetörni egy szív. Néha az élet súlya, a felelősség, a születése folytán kapott feladat és a sok teher is elég ahhoz, hogy úgy agyonnyomja, hogy levegőt se kapjon. Még akkor sem, ha a tüdejének semmi baja. Néha pedig a sors kegyetlensége a felelős érte, amely messzire sodorta attól az úttól, ahol úgy gondolta, hogy majd megállapodik. Néha csupán a kor, a fiatalsággal szemben. Vagy a betegség az egészséggel szemben. De attól is lehet, hogy csak belenézel a szerelmed szemébe, és a hála, amelyet érzel, amiért ott van veled, oly hatalmas, hogy a szíved túlcsordul... hiszen megmutattad a legbelső énedet, és ő nem menekült el, nem fordított hátat; elfogadott és szeretett, melletted volt örömben és bajban... vagy mindkettőben egyszerre.
J. R. Ward
-
Annyira fáj, hogy nem törődsz velem, amennyire én szeretném, annyira fáj, hogy szeretlek, és ezt nem érzem már kölcsönösnek. Tudom, hogy csak akkor látlak újra, ha én elmegyek hozzád, és téged ez cseppet sem zavar, mint ahogy azt sem veszed észre, mennyi fájdalmat okozol közönyöddel nekem. De nem tudok túllépni rajtad, míg meg nem kaplak a tested és lelked teljes egészében, hogy te is azt érezd, amit én, hogy neked is fájjon minden egyes pillanat, amit nem velem töltesz, hogy fájjon minden egyes szívverésed, amikor rám gondolsz, hogy érezd, milyen, amikor szeretünk valakit. Nem vagy kőből, csupán kell valaki, aki megszelídít. Én vállalom ezt a szerepet, és ha sikeres leszek, akkor vagy örökké együtt élünk, vagy eldoblak, mert ezt is megérdemelnéd. De most még az a szerepem, hogy megszerezzelek, úgy, ahogy te tetted velem.
Margaret Mitchell
-
Azóta, hogy megismertelek, akkor, sok-sok éve, nem telt el nap, hogy nem gondoltam rád. De most, hogy újra itt vagy velem, nagyon szenvedek. Minél közelebb kerülök hozzád, annál rosszabb. A gondolat, hogy egyszer el kell válnunk, szinte fojtogat. Szellemként kísért a csók, amit meggondolatlanul adtál... és félek, a csók helyén nem marad semmi, csak egy fájó sebhely. Itt laksz a lelkem mélyén, és belülről gyötörsz. Mit tegyek érted? Megteszek érted bármit! Ha te is úgy szenvedsz, ahogy én, nagyon kérlek, mondd meg!
-
Nem az kell... hogy valaki rám mosolyogjon - a te mosolyodra vágyom. Nem az kell, hogy valaki megsimogasson - a te érintésedet akarom. Nem az kell, hogy szeressek valakit - csak téged tudlak szeretni. (...) Nem az kell, hogy valaki szeressen - a te szeretetedre vágyom. Nem az kell, hogy valaki mellett éljek... csak az, hogy veled.
Csitáry-Hock Tamás
-
A tûz itt bennem hatalmas, de mégsem éget,
Én nem megkapni akarlak, hanem megszenvedni érted,
Azt teszem mindennap, ezt te tudod a legjobban,
Ha engem őrzöl, akkor szívedben a legjobb van.
Egyszer majd mindenki mást lemosunk a testünkről,
És a másik szívében a másik nevét festjük föl.
-
Ne csak akkor mondd, hogy szeretsz, ha várok rá, hanem máskor is. Nem kell félned, nyisd ki a szíved, vagy én tépem fel a kapuját. Szeretni, ölelni, mosolyogni bármikor lehet, tedd meg. Ölelj indokolatlanul, ameddig tudsz, nyisd ki a szíved, és engedj be. Ne félj, nem bántalak. Nem tudnálak. De mosolyogj mindig, mert fagyott arc mögött nincs élet. Akarj életet. Akarj élni. Mosolyogni, és szeretni. Mindig. Holnap és ma is, és hinni abban, hogy egyszer lesz, aki meg is érdemli.
Oravecz Nóra
-
Hallgatom a szívem. Ha majd egyszer megáll és elszakad a testemtől, az, ami én vagyok, lehajolok még egyszer, és megcsókolom a szívem; megcsókolom, mert szeretett engem, és szerette az egész világot.
Fekete István