Ugrás a tartalomra
Annyi mindenre figyelünk, hogy szétfolyik a figyelmünk, és aki ennek ellenére tud koncentráltan ténykedni, (...) a saját munkájában, a saját hivatásában oda tudja tenni magát, az már önmagában egy versenyelőny lehet a többiekkel szemben, akik százfelé figyelnek.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenki tudja, mi az a figyelem. Amikor az elme világosan és élénken birtokba vesz egyetlen gondolatmenetet abból a sok gondolatmenetből, amely párhuzamosan lehetségesnek tûnik. (...) A figyelemhez bizonyos dolgokról le kell mondanunk, hogy másokkal hathatósan foglalkozhassunk, és ennek az állapotnak szöges ellentéte a zavarodott, álmodozó, szétcsúszott elme.
William James
-
Látnunk kell a célt ahhoz, hogy megcélozhassuk. De amit látunk, azt a versenytársaink is látják.
Ian Nicholas Stewart
-
Ha valaki bármilyen szakterületen sikeres akar lenni, jobb, ha észben tartja, hogy a versenytársai éppen olyanok, mint ő maga: felkészültek, remek teljesítményt nyújtanak, és készen állnak a munkára.
Barabási Albert-László
-
Elménk sokszor akkor nyújtja a legjobb teljesítményt, ha figyelmünk, ilyen vagy olyan módon, elterelődik arról, amire eredetileg összpontosítani akartunk.
-
A siker segít, de az, aki sikerorientált, könnyen elfeledkezhet igazi feladatáról. (...) A feladat: tenni a dolgunkat, és a siker, elismerés legyen ráadás.
-
Lehetetlen igazán boldognak és sikeresnek lenni, ha folyton azért küzdünk, hogy figyeljenek ránk. (...) Azáltal, hogy különválasztjuk a figyelmet a szeretettől, lehetővé válik, hogy azért szeressük az embereket, akik, nem azért, amit értünk tesznek.
T. Harv Eker
-
Az adás képessége is nagyon fontos. Hogy valakiben ez elinduljon, ha már megvan, és hogy felébredjen, ha még szunnyad. Annyi mindenünk van: áramoltassuk, adjuk tovább mindezt!
Szalay Krisztina
-
Bámulhatjuk mások ügyességét, de ne feledjük, ugyanannyi idő- és energiaráfordítással jelentősen fejleszthetnénk saját teljesítményünket is. Gyakran a tapasztalat az egyetlen különbség.
Zig Ziglar
-
Minden ember igyekezzék betölteni azt a helyet, amelyre születése vagy hivatása állította, s akkor előbbre is fog jutni, de ne próbálja lerántani azokat, akik előbbre jutnak. Becsüljük meg egymást és egymás munkáját!
Teleki Pál
-
Ha valaki nem figyel (...), könnyen elveszti az irányítást, hiszen máshol jár az agya, mint kellene. De aki éber, azzal ez nem fordulhat elő. Aki pedig tényleg a saját kezében tartja az életét, az pontosan tudja, hogy minden gondolatnak ereje van, és időben észreveszi, ha lassítania kell.
Oravecz Nóra