Annyira mély, nehéz folyamat a gyász, hogy olyan fogaskerekeket kattint be, amelyek már egészen be vannak rozsdásodva. Alapjaiban tisztítja és erősíti meg az embert - de teret kell engedni neki, hogy átmenjen rajtad, mint egy gyorsvonat. A gyötrődés, a fájdalom aztán sok minden rosszat is kimos, segít szembenézni dolgokkal.

Kapcsolódó idézetek

1. A gyásznak sok arca van, és sok fázisa. (...) A mély gyászt elviselni éppoly nehéz, mint vékony jégen járni. Az egyik pillanatban olyan, mintha minden rendben lenne, aztán a következőben eltörik valami, és az ember aláhull a sötétségbe.
2. A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.
3. A fájdalmat nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Fájdalom, gyász, düh, szenvedés... ezek nem szívódnak fel csak úgy... Egyre nagyobbak lesznek, amíg végül összeadódnak, és elemésztik az embert.
4. A gyász mellbe vágja az embert. Fojtogat minket, úgy érezzük, soha nem állunk belőle talpra. És nem csak azért, mert gyászolunk maga a halál vagy a szívfájdalom vagy a veszteség miatt... hanem azért is, mert gyászoljuk mindazt, ami óhatatlanul, visszavonhatatlanul megváltozik. Gyászoljuk az életet, ami a miénk lehetett volna, ha menet közben nem szaródik el minden. Julie Johnson
5. A gyászban az előrelépés jelenti a kihívást. Hogy váltsunk, hogy haladjunk. Mert a nagy veszteség azzal jár, hogy az ember vissza akar menni a múltba.
6. A gyász olyan szeretet, amely elveszítette az otthonát. Az embernek meg kell tanulnia együtt élni vele, és muszáj továbblépnie. Soren Sveistrup
7. A fájdalom valójában a sokat szenvedett ember lelkének a tisztítótüze. (...) A fájdalom egy megtisztulási folyamat. Ha én át merem lépni a fájdalmat valamivel kapcsolatban, akkor rögzül bennem, hogy legközelebb mire kell figyelnem ahhoz, hogy ezt vagy azt a hibát ne kövessem el újra. Ha ugyanis újra elkövetem, akkor már tudatosan okozok fájdalmat, hiszen tapasztaltam, hogy adott cselekedetemnek mi a következménye. Csernus Imre
8. Fájdalmas tovább élni a szeretteink elvesztése után. Egyszerûen fáj. Fájdalmas végigmenni a folyosón, vagy kinyitni a hûtőt. Fáj felvenni egy pár zoknit, vagy fogat mosni. Az étel íztelen. A színek elszürkülnek. A zene bántja a fület, ahogy az emlékek is. Ránézünk valamire, amit máskor szépnek találnánk - a bíbor égre naplementekor, vagy a gyerekektől nyüzsgő játszótérre -, és mindez valamiképp csak mélyíti a veszteségérzetet. A gyászt így, magányosan hordozzuk. Michelle Obama
9. A gyászt meg kell élni. Meg kell élni, hagyni kell, hogy fájjon, de azt nem, hogy felemésszen. Kollár Betti
10. A gyász olyan, mint egy bőrönd az ágy közepén. Nem számít, mi van, fel kell emelned és magaddal vinned mindennap. Bizonyos napokon sziklákkal lesz tele és azt fogod gondolni, nem bírod tovább. Később azonban könnyû lesz... mint a pehely.