Ugrás a tartalomra
Annyit kaptam én csupán a sorstól, amennyit becsületesen megad minden fiatalnak. Mert ahogy az éhező ember, aki jobb híján a labodából, a fûből, a konyhai szemétből is kiszûri, amire szervezetének szüksége van, akképpen éli meg a fiatal is. Mindenre éhes, mindent hasznosítani tud, semmi sincs a világon, amire szüksége ne volna. Ha csődben él éppen, hát a csődből, ha nem jut, csak nyomorúsághoz, hát magából a nyomorúságból szûri ki tápláló élményeit - és minden a javára válik, mindentől növekszik, mindentől több lesz és jobb lesz! Úgy is mondhatnám: akármi éri - csupa jó éri; s akármikor éri - mindig idejében.
Kapcsolódó idézetek
-
Szeretnék sokáig élni: mindaddig, amíg értelmet tudok adni napjaimnak, és fizikai állapotom lehetővé teszi önmagam ellátását. Az idős embernek már van annyi élettapasztalata, hogy bölcsen maga elé vetíthesse, hogyan is végződhetnek az éppen megélt események - de amíg idáig eljut, sok buktatón kell átvergődnie. Az, akinek minden magától adódik, aki mindent készen kap, nem szerez ilyen tapasztalatokat - ezért én a rosszat is hasznosnak tartom, mert az edzi meg az embert. Vallom, hogy csak saját kárunkon tanulunk - ha egyáltalán képesek vagyunk rá. Én mindenesetre törekszem erre.
Reményik László
-
Érzést bárkinek adhatsz. Az nem olyan, hogy aztán elfogy, és nem lesz több. Nem. Annál inkább jobb, minél inkább mersz adni, hiszen visszakapod, és még több lesz belőle. Mélyebb lesz és igazabb - mert megtanulsz kapni. De lehet, hogy nem jön vissza. Te csak adod, meg adod, de nem érkezik az, amit várnál. Az egyetlen dolog pedig, ami kimondatlanul marad, a remény, hogy majd más visszaadja. Az élet, vagy valaki. És tudod, így is lesz. (...) Vedd észre, ha kapod, és fogadd el, engedd magadba. Egyszer pedig eljön majd a nap, amikor adsz, és az adja vissza, akiért a világot kimozdítanád a helyéről anélkül, hogy bárki élete sérülne.
Oravecz Nóra
-
Minden rosszban van valami jó, ami felé tovább lehet lépni az életben. Meg kell látni, hogy mi által lesz gazdagabb az ember, mi lesz a haszna belőle. Időben ki kell jelölni a célt. Szerencsés vagyok: mindig volt valami, ami előre, a lelki gazdagodás irányába terelte az életemet.
Doszkocs Zsuzsanna
-
A lényeg, hogy akármi jön, az embernek ki kell hoznia belőle a legjobbat, nevetve átvészelni, mosolyogni a vihar közepén. És ebben az a legjobb, hogy ha ezt mindig meg tudjuk csinálni, akkor a rossz dolgok nem lesznek olyan rosszak, mint vártuk, viszont a jók még annál is jobbak lesznek, mint amit kívántunk.
Dean Ray Koontz
-
Amíg az ember fiatal, testében-lelkében, nem fél az újtól. Mert minden csak akkor él, ha képes megújulni, s nem fél a jelentől!
Müller Péter
-
Minden más dolog csupán egyetlen kívánságunkat, egyetlen szükségletünket bírja kielégíteni: az eledel csak az éhesnek jó, a bor az egészségesnek, orvosság a betegnek, a bunda csak télen, a nő az ifjúnak való és így tovább. Mindez tehát csak relatíve jó. A pénz az egyetlen abszolút jó, mert nem csupán egyetlen konkrét szükségletet elégít ki, hanem általában a szükségletet.
Arthur Schopenhauer
-
Mindig mindenből a legjobb jutott nekem, sohasem a hitvány vagy közepes. És minden épp idejében! Nem túl korán, amikor még semmit sem érthettem volna belőle, nem is túl későn, amikor a megromlott ízlés már csak fanyalogva fogadta volna, hanem pontosan akkor, amikor megérthettem, magamévá tehettem - amikor szükség volt rá. Röstellem, de néha csakugyan olyan érzés fog el, mintha valaki gondomat viselte volna!
Székely János
-
Tudom, mit jelent a legteljesebb nyomorban élni, mit jelent éhezni, fázni és így tovább. (...) Nem jelent semmit vagy csak igen keveset. Az ember hozzászokik, és ha némi önuralommal rendelkezik, végül már nevet rajta.
-
Túl rövid az élet ahhoz, hogy folyamatosan keserûen éljük meg. Egyetlen célját látom a létezésnek, hogy minden nap, minden egyes nap, amit megélhetek, az jól teljen el. Mindegy, mitől.
Szulák Andrea
-
Ha az ember életében egyszer csak minden összeomlik, (...) kell valami, ami egyszerû és kiszámítható, amibe bele lehet kapaszkodni. És ha az ember történetesen nem talál mást e célra, mint a szemhéja mögött egészségesen, jól szervezetten lüktető vérnek és az októberi napfény utolsó sugarainak váltakozását - nos, akkor elfogadja és szépen meg is köszöni. Mert ha nem talál még ilyen fogódzót sem, ha nem akad rá valamire, ami legalább ilyen elemi szinten ésszerû és megmagyarázható, akkor új világrendjének idegenszerûsége előbb-utóbb az őrületbe kergeti.
Stephen King