Ugrás a tartalomra
Arthur Miller Pillantás a hídról címû darabjában mondja el az egyik szereplő, hogy talán az a bajunk, hogy irtózunk a száz százaléktól. Megelégszünk ötvenszázalékos szerelmekkel, nyolcvanszázalékos apasággal, anyasággal, hatvanszázalékos hittel. Vagyis soha nem éljük végig a dolgainkat. Mindig hagyunk kiskaput, amin keresztül kislisszolhatunk. Így van. A száz százalék ijesztő. Mert ha bukunk, százszázalékosan bukunk. Csakhogy érdemes-e ebben a langyosságban élni? Vagyis érdemes-e úgy élni, hogy az ember állandóan azzal van elfoglalva, hogy megkímélje magát a fájdalmaktól, a szenvedésektől.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem hoz virágot, elfelejti az évfordulókat. Ezek apróságok, de ha összegyûlnek, meg tudnak mérgezni egy házasságot. Ezért tudatosan kell valamit kezdeni velük. A hiányaink egyébként is érdekesek a párkapcsolatainkban, mert sokszor ezek mozdítanak a másik felé, hogy vele végre teljes leszek. De persze a másik sose fogja tökéletesen betölteni a hiányainkat. Lehet, hogy csak húsz százalék marad betöltetlenül, de ha erre fókuszálunk, akkor idővel egyre jelentősebbnek tûnik minden apróság. Olyankor van a probléma, ha jön egy harmadik, aki pont ezekre a hiányokra figyel... és akkor tud robbanni a házasság. Milyen jó, ha tudatosan el tudja valaki engedni azt a húsz százalékot!
Sterczer Hilda
-
Vannak dolgok az életben, amik félelemmel töltenek el. Ez természetes, nem? Csakhogy én ezeket a dolgokat nem fogadom el csak úgy. Mindent beleadok százszázalékosan, és addig megyek előre, ameddig bírok. Ami kell, elveszem, ami nem kell, azt nem. Én így élek. Ha valami nem jól sül el, majd akkor ott elgondolkozom, hogyan is tovább.
Murakami Haruki
-
A születésünk pillanatától kezdve ketyeg az óra. Eljutunk az élet különböző szakaszaiba - először gyerekek vagyunk, azután felnőttek leszünk, munkába állunk, családot alapítunk, aztán egyesek megöregszenek, mások nem -, és egész idő alatt ketyeg az óra. Az ember néha megijed valamitől, történik vele valami, ami az órára emlékezteti. Talán rákos lesz, vagy meghal az egyik barátja. (...) Ilyenkor eszünkbe jut, hogy halandók vagyunk, és bármelyik pillanatban kiránthatják a lábunk alól a szőnyeget. Szerintem az emberek többsége nem fogja fel, milyen törékeny az élet.
J. D. Barker
-
Hogy ne kérdőjelezhetnénk meg a házasságot? Annyira összefonódik az ember életminőségével, mint a nagyon kevés olyan intézmény egyike, amely élete összes többi pillanatában folyamatosan mûködik, hogy annak az illetőnek, akihez hozzámentünk, halvány esélye sincs. Kézen fogva megyünk az utcán, ha jó a kedvünk, ha meg nem, fagyosan elfordulunk egymástól és kibámulunk az ablakon, ahogy egy kocsi megy át a hídon, miközben mindennek semmi köze az illető személy viselkedéséhez. Hanem csak ahhoz, ahogy az ember magával kapcsolatban érez, a hozzá legközelebb álló embert pedig azonosítja a körülményekkel, és azt gondolja magában, talán, ha ezt a dolgot kimetszeném, újra önmagam lennék. Pedig az ember már soha nem lesz önmaga.
Taffy Brodesser-Akner
-
Nagyon fontos, hogy nem lehet valakit szeretni és közel kerülni hozzá annak a veszélye nélkül, hogy vége ne lenne a kapcsolatnak. Tehát, ha valahogy úgy rendezitek el a kapcsolatotokat, hogy biztos, hogy annak soha nem lesz vége, akkor az nem is lesz intim. Akkor az rabság. Minden, amit az ember annak érdekében tesz, hogy biztonságban érezze magát, rabbá teszi. Az élet akkor érdekes, amikor az ember 100%-ig veszélyesen él. Mert azt hiszem, már mondtam, hogy az élet veszélyes. A halál az teljesen biztonságos. Amikor már meghaltál, akkor már semmi nem fog veled történni. Legalábbis nem olyan dolgok, amiktől most félnétek. Tehát sajnos, azért lesz az életünk unalmas, mert biztonságossá akarjuk tenni. Akkor izgalmas az élet, amikor a veszély nagy.
Feldmár András
-
Hogy miért vagyok néha boldogtalan? Mi a hibám? Az eredendő hibám? Hogy túlságosan szeretem az életet. (...) Kiélvezni minden pillanatot, felsikoltani az örömtől, ha a meleg tengervízben egy tarajos hullám végigborzol. Vagy egy elvadult kert, vagy a magasra nőtt fű láttán, mintha csoda volna. Áhítatos mozdulatlanságba merülni, lélegzet-visszafojtva, mikor a madarak énekelni kezdenek. Hallgatni a csicsergésüket, áhítatosan, mint akár Mozartot. (...) Szeretni, szeretni, bolondulásig szeretni a hajnalhasadást; lágy szavakat suttogni az alkonynak, gondolatban megsimogatni gigászi kezekkel a tenger fémes felszínét vihar előtt. És inni az esőt... Meztelenül, kitárt karral, lehunyt szemmel és nyitott ajakkal átadni magadat a trópusi szigetek meleg esőjének. Úgy szeretem az életet, hogy az emberek elrémülnek tőle, s a halálukra gondolnak. Annyira átéreztetem velük, milyen becses az élet, hogy a halálnak még a puszta gondolata is merénylet lesz, szentségtörés, menekülésre késztető rém. Lelki vérfürdő.
-
Miért kell foglalkozni azzal, amin úgysem lehet változtatni? Miért nem lehet itt és most élni, a jelenben, és megélni a pillanatot? Igen, emberek vagyunk, a magunk erősségeivel, gyengeségeivel, a hibáinkkal és a tökéletlenségünk tökéletességével. Igen, néha nevetünk, amikor sírni kellene, és sírunk, amikor nevetni. Sokszor félünk: félünk érezni, félünk hinni, félünk szembenézni magunkkal, félünk vállalni magunkat, félünk magunkkal lenni, félünk szeretni és szeretve lenni. Félünk a haláltól, de még többször az élettől. Kiakadunk, dühöngünk, vádolunk és vádolva vagyunk, szeretünk, élünk és élvezünk, zokogunk és röhögünk. De mindezt itt és most tesszük: mert csak egyszer van és egyszer lesz! És ezt sosem szabad elfelejtenünk.
Balatoni József
-
A szerelem sosem lehet százszázalékos, mert mindig találunk a másikban valami olyat, amit nem szeretünk vagy nem értünk, és ezért nehezen fogadunk el. Ezért ha a boldogságunkat mérni lehetne, csak hetven vagy nyolcvan százalékban lennénk azok. De a legtöbben ezzel megelégszenek, mert azért mégiscsak boldognak érzik magukat. Nem mernek mást keresni, mert félnek, hogy nem találnak olyat, akivel kilencven vagy kilencvenöt százalékban boldogok lesznek. Az emberek alapvetően képtelenek elhinni, hogy képesek a boldogságra.
Zakály Viktória
-
Ijesztő megnyílni valakinek, akit nem ismerünk jól. Ijesztő közel engedni magunkhoz az embereket. Ijesztő félni a csalódástól és az elmúlástól. És sokkal könnyebb kiszolgálni ezt a félelmet azzal, hogy minimalizálom ezeknek a lehetőségét.
Kollár Betti
-
Én mindig úgy hittem, ha az ember a helyes úton jár, nyugodtabban élhet. Biztosabban áll a lábán, megnyugodhat, tudják... lazíthat. Engem az rémít meg, hogy előfordul, hogy egyszer csak ronda vihar támad. Ez lehet akár a rák, az alkohol, vagy valami nő, akivel félrelép az ember. És hiába áll az ember biztosan a lábán, ez a nagy vihar felkapja, mint egy falevelet, és magával sodorja. Csak egy ideig vagyunk a magunk urai, aztán tehetetlenek.